promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mindenképpen Zolival menne vissza Amerikába Vajna Tímea
Borítókép:  Vajna Tímea. Forrás: indirekt.hu.
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Vajna Tímea ezekben a napokban, hetekben Magyarországon tartózkodik.

Vajna Timi nehezen dolgozza fel Andy Vajna halálát, ennek is köszönhető, hogy médiumhoz fordult.

Az özvegy természetesen felkereste az egykori filmmogul sírját is.

A Blikk azonban úgy értesült, hogy amióta Vajna Timi visszaérkezett Magyarországra, azóta elválaszthatatlan párjától, Zolitól – már felvállalják érzéseiket mások előtt is. A fiatalok még az év elején összebútoroztak Kaliforniában, ám Zoltánnak vissza kellett jönni, és Tímea akkor azt nyilatkozta, hogy jót tenne neki egy kis egyedüllét. Amúgy is furcsa helyzetben érzi magát, hiszen nem megszokott, hogy vele egykorú férfi udvaroljon neki. Vajna Timi elmondta, hogy Andy előtt jellemzően idősebb férfiak keresték a társaságát.

A lapnak a pár egyik ismerőse a következőképpen jellemezte a mostani helyzetet:

„Zoli eddig is gyakran járt a tengerentúlra, most már nemcsak az üzlet és a bulik kötnék oda, hanem a szerelem is. Igazán jó párost alkot Timivel, jó rájuk nézni. Komolyan gondolkodnak azon, hogy együtt utazzanak vissza Los Angelesbe”.

A hírek szerint Timi mindenképpen megvárja, hogy húga életet adjon gyermekének, és csak azután térne vissza Amerikába.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás