promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Charlie Sheen most már a teljes józanságot ünnepli
Borítókép:  Rich Polk / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nem csak a piától tudott megszabadulni, hanem letette a cigit is a színész.

Bátran kimondhatjuk, hogy Charlie Sheen Hollywood egyik legnagyobb botrányhőse, vagyis valamilyen szinten már csak volt, mivel az utóbbi években le tudott nyugodni. Az állandó piálás, drogozás, bulik mind-mind balhékba keverték, és annyi kínos sztorit lehetne mesélni róla, mint égen a csillag. Nem volt újdonság, hogy még a kollégák sem tudtak vele kijönni.

Sheen végül 2015-ben döntött úgy, hogy egy tévéműsorban bejelenti:

HIV pozitív.

A színész rengeteg nővel bújt ágyba, de azt mondta csak két alakalom volt, amikor nem védekezett, vagy csak ennyiről tud. Igazából mindegy, mert ezzel az intim kapcsolatok is visszaszorultak az életében, mivel a nők nem igazán akarnak együtt lenni egy HIV beteggel.

A betegség arra volt jó, hogy az 54 éves színész picit lenyugodott. Állítólag 2017 decemberében letette a piát, és teljesen józan, most pedig azt ünnepelte a Twitteren, hogy egy éve a cigitől is megszabadult.

Sheen tüdeje köszöni a dolgot, ő pedig posztolta is neki, hogy szívesen. A színész azt írta, ha visszamehetne az időben, akkor sosem szokna rá a cigire. Azt üzente azoknak, akik le akarják tenni, hogy minél hamarabb vágjanak bele.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás