promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kilyukadt Böjte Dave tüdeje
Borítókép:  TV2
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Böjte Dave a gokartpályán szenvedett komoly balesetet, amely következtében eltörött egy bordája, ami át is szúrta a tüdejét.

Böjte Dave az Instagram-oldalán számolt be róla, hogy baleset érte a gokartpályán, nekicsapódott a falnak, de végigcsinálta a versenyt. Az Exatlon Hungary férfi győztese csak napokkal később ment el orvoshoz, mikor tapasztalta, hogy a szúró érzés nem enyhül a mellkasában.

Böjte Dave a keddi Mokkában beszélt először a balesetről, és hogy milyen kezelést kapott a kórházban.

„Nem gondoltam hogy ekkora baj lesz. Aztán mikor vége lett a versenynek, egy-két óra után éreztem, hogy valami nincs rendben, még mindig be volt szorulva a levegő. Aztán másnap sem volt semmi változás, majd később éreztem, hogy mikor felkelek az ágyból, már akkor sem kapok levegőt”

- kezdte Dave, akinek az édesanyja az egyik kórházban dolgozik, ő mondta neki, hogy röntgenezzék meg.

Mint kiderült, Dave-nek eltörött az egyik bordája, ami kiszúrta a tüdejét.

„Nagyon megijedtem, mikor mondták, hogy légmellett kaptam, próbáltak nyugtatni, voltam ultrahangon, CT-n, és mondták, hogy készüljek fel rá, hogy 2-3 napig bent kell, hogy tartsanak. Aztán meg is kellett műteni, egy csövet rakta be a tüdőmbe, ami mindvégig bennem volt, és amin keresztül szívták ki a folyadékot belőle”

Dave azt mondta, egy ideig hanyagolnia kell a sportot, a varratszedés után is csak könnyebb testmozgásokat végezhet.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás