promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Berki Krisztián miatt ment tönkre Hódi Pamela kapcsolata?
Borítókép:  Velvet
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Egy Hódi Pamelához és Tóth Bencéhez közel álló barát arról beszélt, hogy a pár szakításában Berki Krisztiánnak is szerepet játszott.

Hiába jegyezte el egymást Hódi Pamela és Tóth Bence 2019 szeptemberében, ahogy arról beszámoltunk, május végén a pár szakított. Mint Pamela elárulta, a koronavírus-járvány miatti összezártság felszínre hozta a problémákat, nézeteltéréseket. 

„Bár Bence nem ért velem egyet, de szerintem ő nem állt készen arra az életre, amit én élek. Dolgozom, nevelem a kislányom, háztartást vezetek, és minden felmerülő gondot meg kell oldanom, ami talán túl soknak bizonyult a számára, így még nem állt készen a házasságra sem"

– fogalmazott korábban Hódi Pamela.  Ugyanakkor közös barátaik szerint hiába költöztek külön a felek, van esély a békülésre.

Hódi Pamela Instagram-storyjában arról beszélt, hogy korábbi férje, Berki Krisztián tönkre akarja tenni az életét:

„Engem havi egyszer felidegel a felesége, hol privátban, hol a médiában, azzal, hogy több akar lenni, mint egy barátnő, a lányom életében”.

A Ripost most úgy értesült, hogy Tóth Bence és Hódi Pamela szakításához Berki Krisztiánnak is köze van. A bulvárlapnak erről a pár egyik közeli ismerőse beszélt, akik egyben bízik abban, hogy a felek újra egymásra találnak:

„Bence sokat volt otthon az utóbbi időben, mert nem ment neki jól a foci. Le is fokozták. Ezt követően nem keresett úgy, ahogyan korábban, ez nyilván frusztrálta őt. Bántotta a férfiúi hiúságát. Aztán jött a koronavírus, a házi karantén, és sülve-főve együtt voltak, ami szintén nem tett túl jót a kapcsolatuknak. De, ami szerintem a legelkeserítőbb az egészben, hogy Pamela exének is köze van a történtekhez, Bence már képtelen volt tovább tolerálni Berkit és a folyamatos civakodást”.

[[c2]] 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás