promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Magányos aranylakodalom vár Szilágyi István özvegyére
Borítókép:  Blikk
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Szilágyi István és özvegye, Humenyánszky Jolán a héten ünnepelnék 50. házassági évfordulójukat, vagyis az aranylakodalmukat.

A színész és Joli néni 1968-ban ismerték meg egymást, mikor Szilágyi István az egri Gárdonyi Géza Színház társulatának tagja volt. Két héttel később el is jegyezték egymást, és 1970-ben összeházasodtak. A házaspár ezen a héten ünnepelné 50. évfordulójukat, de a színész tragikus halála miatt özvegye magányosan fogja tölteni azt a napot.

„Nagyon fáj, ami történt, mert mindenkit egy pillanat alatt vesztettem el, a férjemet és a fiamat is. Pistát már semmi nem hozza vissza, de Pétert még kiengedhetik, és akkor velem élhet újra. Mindkettejükre emlékezem majd az évforduló napján”

– mondta a Blikknek Joli néni, akinek fiát, Pétert jelenleg is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelnek.

Az idős asszony elmondta, hogy férje nem mindig volt hozzá hűséges, és a túlzottan kritikus stílusa miatt egyszer külön is váltak, de sosem tudott rá haragudni.

„Pista nem mindig volt hűséges. Volt, hogy mentem haza és éppen egy másik nővel volt a lakásunkban, de megbocsátottam neki. Lehet, hogy más nő is megtetszett neki, de szeretni csak engem szeretett, ezt mondta is mindig, ezért nem tudtam rá haragudni. Aztán Péter még kicsi volt, amikor Pista úgy döntött, másik nővel akar élni. Majdnem belehaltam, főleg hogy Pétert is vitte magával. Évekig külön voltunk, de tudtam, hogy csak idő kérdése és visszatalál hozzám. Így is lett, pár év múlva ismét egy család voltunk és újra össze is házasodtunk. Pista utána már sosem hagyott el”

– emlékezett vissza mosollyal az arcán Jolika néni.

Szilágyi Istvánt május 22-én helyezték örök nyugalomra, ahol Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója olvasta fel a színész unokájának búcsúlevelét.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás