promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Madonna mellbimbója felrobbantotta az internetet
Borítókép:  Madonna / ANGELA WEISS / AFP
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A 61 éves popdíva, Madonna az utóbbi időben elég pikáns fotókat rakott ki magáról, de most minden eddiginél többet mutatott meg a testéből, hiszen még mellbimbót is villantott.

A világ egyik legismertebb arcának számít Madonna, aki rengeteg slágerrel ajándékozta meg a rajongóit az utóbbi körülbelül négy évtized alatt. Az ikonikus énekesnő még ma is aktívan zenél és koncertezik, bár a koronavírus-járvány miatt éppen otthon tölti a szürke hétköznapokat. Úgy látszik, hogy a világsztár eléggé unatkozik a bezártságban, ugyanis ismét egy szexi fotót osztott meg magáról.

Azt már eddig is tudhatták Madonna követői, hogy nem éppen egy szégyenlős emberről van szó, hiszen például pár hete volt, hogy anyaszült meztelenül filozofált a fürdőkádban a járványról, illetve a fenekét is megmutatta nemrég. Most viszont egyenesen az Instagram határait feszegeti az új képével, amin simán megvillantotta egy teljesen átlátszó fehérneműben a mellbimbóját.

„Jelenlegi gardrób szituáció... Ezt pedig azok számára mondom, akik egy kicsit is felháborodtak ezen a képen: szeretném tudatni veletek, hogy sikeresen elvégeztem a Lesz.rom Egyetemet. Köszi, hogy eljöttetek a diplomaosztó ünnepségemre! 2020-as osztály!”

– írta Madonna a bevállalós képe mellé, amit már közel 1 millió ember kedvelt, és még Katy Perry sem hagyta szó nélkül. A díva elég nagy port kavart ezzel a csaknem meztelen szexizéssel, de legalább tudjuk, hogy ő sosem hazudtolja meg önmagát.

Itt lehet megtekinteni a fotót, természetesen csak saját felelősségre:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás