promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szilágyi István fia kezdi felfogni, hogy mit tett azon a végzetes vasárnap reggelen
Borítókép:  Szilágyi István és fia. Forrás: Ripost.hu.
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Május 22-én temették el Szilágyi Istvánt, fia – bár helyileg közel volt – nem lehetett jelen a temetésen.

Ahogy arról portálunk is beszámolt, eltemették Szilágyi Istvánt.

Bár a színész felesége, Jolika néni szerette volna, hogyha fia is ott lesz a temetésen, ám ezt nem engedélyezték. Azonban a Ripost úgy értesült, hogy bár a búcsúztatáson nem lehetett jelen Péter, ám most is pár száz méterre tartózkodik apja végső nyughelyétől:

az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet nincs messze az Új Köztemetőtől.

A lap többek között azt írja, hogy apja temetésének időpontjában aludt Péter. Ugyanis az elmúlt három hétben szakszerű kezelést kapott a férfi, aki előtte rendszertelenül szedte a gyógyszereit, és a nyugtatókat. Előfordult olyan is, hogy apja gyógyszereit is bevette, így katatón állapotba került.

A Ripost azt írja, hogy a szakszerű kezelésnek, illetve az alkohol és a nem szükséges gyógyszerek megvonásának köszönhetően a férfi szervezete, valamint elméje tisztulni kezdett. Ezzel párhuzamosan Péter pontosan emlékszik, hogy mi történt azon a végzetes reggelen.

A lap hozzáteszi, hogy

Szilágyi István fia egyre nehezebben birkózik meg lelkiismeretével, ezért állandóak a kiborulások.

Az orvosok nyugtatókkal igyekeznek csillapítani a férfi rohamait.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás