promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hatalmas hibát követett el Chris Pratt
Borítókép:  Chris Pratt / Ye liangjun / Imaginechina / Imaginechina via AFP
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Minden jel arra utal, hogy a Jurassic World sztárja, Chris Pratt nem egy technikai zseni, ugyanis orbitális bakit követett el, aminek még komoly következményei lehetnek.

Chris Pratt a Jurassic World-, illetve A galaxis őrzői-filmekkel robbant be a köztudatba, és hamar ő lett Hollywood szexi, de nem túl okosnak tűnő sztárja. A 24 vette észre, hogy a színész az egyik insta-story-ja folyamán bebizonyította, hogy annyira nem is állnak távol tőle ezek a néhol butácska karakterek, ugyanis elég nagy hibát vétett.

Chris Pratt éppen azt ecsetelte, hogy a fia felfedezése alapján összesen nagyjából 35 ezer olvasatlan e-mailje van. Ezt azzal magyarázta, hogy mindenre gondolkodás nélkül feliratkozik, emiatt rendesen gyűlnek a levelek. Közben elnézést is kért, hogy egy csomó embernek nem válaszolt, de megígérte, hogy dolgozni fog az ügyön.

Végül rendesen elgáncsolta magát, ugyanis pár válaszadás után megpróbálta törölni az olvasatlan levelek egy részét, de végül az összes, körülbelül 51 ezer darabot a kukába helyezte, és persze rögtön elkezdett pánikolni.

Az egész esetet egy rémálomnak nevezte, hiszen rengeteg személyes, és munkahelyi üzenetváltásnak is lőttek így, és ki tudja, hogy milyen fantasztikus lehetőségekről marad le így. Reméljük, hogy azóta már rájött, hogyan lehet visszaállítani azokat a fránya e-maileket, és megnyugodott egy kicsit, hogy hamarosan újult erővel térhessen vissza a Jurassic World harmadik részének forgatására.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás