promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„A Bajnokok vadállatok!” – súlyos kijelentések az Exatlon Hungary-ben
Borítókép:  TV2
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Adu kijelentésének is lesz még visszhangja.

Nem minden úgy alakult a Kihívók számára a Joker játékon, mint ahogyan azt szerették volna. Bár Novák Zalán visszatértétől sokat remélt a csapat, végül mégis a Bajnokok arattak győzelmet.

Zalán meg is lepődött, hiszen azt vette észre a kékeken, hogy már nincs meg bennük az a régi tűz, az a küzdeni akarás, mint ami korábban. A vesztes játék után leült csapattársaival, és kérdőre vonta őket, hogy ez miért lehet.

Zalán szerint ha a Kihívók nem változtatnak a jelenlegi helyzeten, akkor a Bajnokok szétszedik őket, mert ahogy ő fogalmazott, a pirosak vadállatok. Utána még ketten is megszólaltak, bár csak annyit fűztek hozzá, hogy ötletük sincsen arra, hogy mi történhetett a csapattal, végül Adu súlyos kijelentést tett, miszerint

az új játékosok miatt nincs már bennük az a régi tűz, mint korábban.

Nem ez az első alkalom, hogy a régiek és az újoncok kicsit egymásnak feszültek, és biztosra vehetjük, hogy Adu kijelentésének is lesz még visszhangja.

Szerdán az Előnyért folytatott küzdelemmel folytatódik az Exatlon Hungary, amiben a versenyzőknek nemcsak egymással, de az időjárással is meg kell küzdeniük.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás