promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Felismerhetetlen lett a Hatodik érzék egykor cuki kisfiúja: így néz ki most
Borítókép:  Haley Joel Osment és Bruce Willis a Hatodik érzék című filmben / AFP
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Rengeteg filmben volt látható gyerekként Haley Joel Osment, aki még most is aktívan színészkedik, de már rég láthattuk nagy szerepben.

Hollywood egyik legsikeresebb gyerekszínésze volt az 1988-ban született Haley Joel Osment, akit főleg a Hatodik érzék, A.I. Mesterséges értelem, A jövő kezdete és a Forrest Gump című filmekből ismerhet a közönség.

2000-ben, mindössze 11 évesen Oscar-díjra jelölték a Hatodik érzék című, hátborzongató alkotásban nyújtott alakításáért, ahol Bruce Willis oldalán mutatta meg az egész világnak a tehetségét, majd hamar felkerült a világsztárok térképére.

Sajnos a legtöbb gyerekszínész a hirtelen jött népszerűség miatt általában csúnyán lecsúszik a lejtőn, de Haley Joel Osment egy 2006-ban történt ittas vezetés kivételével szerencsére egész szépen tartotta magát.

Ezek után sokáig csupán szinkronszínészként dolgozott, és szinte csak apróbb szerepeket vállalt, de 2012 környékén ismét elkezdett rendesen dolgozni, és azóta is aktív. Így néz ki jelenleg az egykori gyereksztár:

Az utóbbi években láthatta őt a közönség a Törtetők, Szilícium-völgy, vagy a The Boys című sorozatokban, de tavaly Zac Efron Ted Bundy-ról szóló sorozatgyilkosos filmjében is feltűnt, aminek a címe Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány.

Jelenleg több televíziós projektben is szerepel, illetve mozifilmekben is kapott munkát, szóval a most 31 éves Haley Joel Osment továbbra is azon van, hogy a rajongóinak folyton legyen mit nézniük.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás