promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy kórházas sorozat az igazinak adta a bevethető eszközeit
Borítókép:  Fox
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ők nem tudnak jelenleg dolgozni berendezésekkel, hát mentsenek vele életeket.

A rezidens című széria 2018-ban indult hódító útjára az amerikai Foxon, nálunk pedig a Prime csatornán találkozhatott vele a hazai közönség. A sorozatfanatikus ismerősem, akik nézik, mind jó véleménnyel voltak róla. Sokadik orvosos széria, tényleg rengeteg van belőlük, de azért tudta hozni a szintet. Állítólag jobb, és egyedibb, mint A Grace klinika, de a Vészhelyzet nyomába azért nem tud érni. A népszerű Dokikat ne említsük velük egy lapon, mivel az szituációs komédia, ezek pedig drámák.

Azt tegyük hozzá, hogy ha nem lenne remek a sorozat, akkor nem tudna a harmadik évadnál tartani. Mostanság kegyetlenül elkaszálnak mindent, ami egy kicsit is kezd levegő után kapkodni, vagy a közönség elpártol tőle.  

A harmadik szezont már tudja nézni a rajongótábor, viszont lezárni még nem sikerült, mivel a stáb leállította a forgatást a koronavírus-járvány miatt, szóval a fináléra várni kell.  

Addig nem tétlenkedtek, azokat a valódi eszközöket, amiket a Chastain Park Memorial Hospital dolgozói használnak a sorozatban, átadták a valóban működő atlantai Grady Memorial Hospital számára, mivel nekik nagyobb szükségük van rá ebben a nehéz helyzetben.

A kórház egyik dolgozója, a reumatológus Karen Law kezdetben nem is hitt a szemének. Valamiféle csodára vártak, és az hirtelen megérkezett:

„Köszönjük a Fox csapatának ezt a nagylelkű adományt, beleértve a ruhákat, maszkokat, kesztyűket és mindazt, amire az egészségügyi dolgozóknak szüksége van a koronavírus megfékezése során.”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás