promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy 1981-es könyv előre megjósolta a koronavírus-járványt?
Borítókép:  Illusztráció / unsplash.com
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A világhírű író, Dean Koontz közel 40 évvel ezelőtt megjelent könyve most nagy port kavart, mivel sokan úgy hiszik, hogy megjósolta a koronavírust.

A Kínában található Vuhanból indult koronavírus már az egész világot rettegésben tartja, és Magyarországon is komoly hatással van az emberek hétköznapjaira. Sokakban megjelent a félelem, és önkéntes karanténba vonultak, nehogy megfertőződjenek, vagy másoknak is átadják a betegséget.

Biztos megoldás ugyan még nincs erre a globális problémára, és ahogy ilyenkor lenni szokott, természetesen most is vannak olyan emberek, akik összeesküvéseket keresnek a dolog hátterében.

A Mirror értesülései szerint most éppen arra jutottak páran, hogy Dean Koontz 1981-ben megjelent könyve, az „A sötétség szeme” félelmetes módon már akkor megjósolta a koronavírus eljövetelét.

Az említett könyv egy durva biológiai fegyverről szól, amit Vuhanban fejlesztettek ki kínai tudósok, és a Wuhan-400 nevet kapta.

Ez önmagában már elég meggyőző volt egyesek számára ahhoz, hogy úgy gondolják, a 74 éves szerző tényleg látja a jövőt, és így próbált figyelmeztetni minket a közelgő veszedelemre. Viszont vannak olyan tények, amik sajnos el fogják szomorítani ezeket az embereket.

Ugyanis „A sötétség szeme” 1981-ben, mikor először megjelent, még nem a fenti dolgokat tartalmazta. Az ellenség akkor még szovjet volt, a gyilkos fegyver neve pedig Gorki-400-ként szerepelt. Dean Koontz 1991-ben írta át a könyvét, miután megszűnt a Szovjetunió. Vuhan említése pedig azzal magyarázható, hogy a Vuhani Virológiai Intézet 1956-ban jött létre, és már akkor több író fantáziáját megmozgatta, így több thriller/sci-fi könyvben is szerepel az intézmény, illetve a város.

Ezek alapján pedig igaz, hogy érdekesnek mondható a mai helyzet ismeretében, hogy egy régi könyv megközelítette a mostani valóságot, de jelenleg kijelenthető, hogy nincs összefüggésben a kettő.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás