promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Exatlon Hungary: könnyek és kiütések az első napokban
Borítókép:  TV2
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az Exatlon Hungary riportere, Gelencsér Tímea biztos nem így képzelte el az első napokat.

2020. január 1-jén indult el a TV2-n az Exatlon Hungary 2. évada. Az idei versenyt is Dominikán veszik fel, és Palik László is maradt a műsor házigazdája, azonban több szempontból is szintet lépett a játék.

Az első napon a Villába kerülés volt a tét, a győzelmet viszont nem adták ingyen: a Bajnokoknak és a Kihívóknak elképesztő csatákat kellett vívniuk egymással. Az utolsó összecsapások egyikét Dr. Buda Gabriella, kick-box világbajnok, és Pap Dorka vívta, amit végül Dorka nyert meg. Az óriási feszültség miatt a világbajnoknál eltörött a mécses, ám elmondása szerint ez nála természetes.

A végig szoros küzdelemből végül a Kihívók jöttek ki győztesként, így ők szerezték meg a luxusotthont.

A Bajnokok is birtokba vették tábori szállásukat, azonban a nomád körülményeket nem mindenki fogadta lelkesedéssel.

Az Exatlon Hungary előző évadának egyik Bajnoka, Gelecsér Tímea, mint ahogy azt már korábban is közöltük, visszatér az új évadra is, mint riporter. Ő fogja várni a versenyzőket a pályák végén, hogy meginterjúvolja őket. Tímea viszont már a verseny első napjaiban problémákkal küzdött. Először is az időeltolódás miatt nehezen tudott aludni, másrészt pedig kiütések jelentek meg a kezén; kijött a napallergiája.

A riporter azt mondta, ez nem gátolja őt a munkájában, gőzerővel fog dolgozni. Az Exatlon Hungary 2. évadának következő napján a tét már nem kevesebb lesz, mint hogy melyik csapatból kerülnek majd ki a párbajozók.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás