promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Bizonytalan L.L. Junior és Csilla gyerekének sorsa
Borítókép:  tv2.hu
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

 L.L. Junior és Csilla nem tud továbbra sem megállapodni abban, hogyan osszák fel egymás közt gyermekük felügyeletét.

L.L. Junior kisebbik fia elvesztése és a gyász után most egyezségre próbál jutni volt párjával, Csillával, nagyobbik gyermekük, Lacika felügyeletével kapcsolatban. Azonban patthelyzet alakult ki, legalábbis erről számolt be a Blikk.

 

A bulvárlapnak a zenész ügyvédjét, dr. Mester Csaba elárulta, hónapok óta nem sikerül összehozni egy megállapodást.

„A tervek szerint a szülők közös felügyeletben állapodnának meg, és váltott elhelyezésben, azaz a kisfiú egy hetet az édesapjánál, egy hetet pedig az édesanyjánál töltene. (...)Mindkét fél ideiglenes felügyelete el lett utasítva, ám a végleges döntésig a bíróság az édesanyának elég sok láthatást biztosít, amivel korábban probléma volt. Arról csak később dönt a bíróság, hogy kinél legyen elhelyezve a gyermek, mindenesetre szeretnénk, ha a felek meg tudnának állapodni a váltott elhelyezésben"

– fogalmazott dr. Mester Csaba.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás