Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

„Már tízmilliókat kerestem, de még mindig egy 14 éves autóval jártam”

Színes

Havasi Zsolt - 2019.11.10. 09:09

Csoma András 33 évesen úgy döntött, hogy fogja a határidőnaplóját, a szemétbe hajítja, és innentől kezdve már csak utazni szeretne. Ahhoz, hogy gyerekkori álmát megvalósítsa vállalkozásokkal, kudarcokkal és átverésekkel tarkított utat járt be. Interjú.

– Színes a paletta: voltál személyi edző, gerincjóga-oktató, nyomdaipari cég, gourmet shop és kávézó tulajdonos. Szerveztél melegbarát partikat, jelenleg fitness termeket üzemeltetsz és utazási tanácsokat adsz. De ki valójában Csoma András? 
– Egy olyan ember, aki hamar megun mindent és folyamatosan kihívások kellenek a számára. Ha valamelyik vállalkozásomban elérem a csúcsot, akkor azt abbahagyom, és újat keresek. Ezért tevékenykedtem több területen. De 33 évesen eljuttam egy pontra:

ekkor fogtam a határidőnaplómat a szemétbe dobtam, és azt mondtam, hogy innentől kezdve nem szeretnék semmit se csinálni, csak utazni.

Persze adódott egy lehetőség, hogy vásároljak egy ingatlant és mivel volt közöm a fitneszhez, így létrehoztam azt, Tempelfit néven. Ez annyira sikeres lett, hogy három helyet is nyitottam, amiből már jelenleg csak kettő a sajátom. 

– Székelyudvarhelyen születettél 1975-ben, de ’87-ben – még a Ceaușescu-időszak alatt – családod után Ausztriába költöztél. Milyenek voltak egy magyar identitású, román állampolgár tizenkét éves gyerek első évei Nyugat-Európában? Mindig benned volt a kitörés vágya?
A kitörni vágyás abszolút jellemző volt rám. Emögött nagypapám személyisége bújik meg, aki hasonlóan hozzám üzletemberként tevékenykedett. Még a kommunizmus előtt Székelyudvarhely legnagyobb adófizetőjeként, a város leggazdagabb embereként ismerték. A kommunizmus beköszöntével azonban mindent elvettek tőle. Szüleim mindig azt mondták: a nagyapámra ütöttem. S, hogy milyen román-magyarként Ausztriában felnőni? Furcsa és nehéz, akkor sikerült igazán beilleszkedni, amikor már megfelelően beszéltem a nyelvet. Az persze könnyebbséget okozott, hogy gyerekként gyorsan tanultam. Ezek után már nem adódott probléma.

– Mikor jöttél rá, hogy vállalkozónak lenni az, ami a személyiségédhez a legközelebb áll?
– Mikor besoroztak katonának Ausztriában. Ahol ugyan csak nyolc hónap a katonaság, de olyan depresszióba estem az első héten, hogy elhatároztam: a leszerelés után csinálok egy bulit. Ezt a katonaság ideje alatt megszerveztem. Egy autószalont választottam helyszínül, ahová végül kettőezer fizető vendég jött el. Tizennyolc évesem elértem az első sikeremet. Leírhatatlan érzés volt, hogy egy ilyen nagyszabású rendezvényt gyakorlatilag még gyerekként hoztam létre, ráadásul a kötelező katonai szolgálat mellett.

És akkor még több buli következett?
Igen, Linzben – ahol felnőttem – még folytattam a melegbarát rendezvények szervezését. Majd a 2000-es évek elején Magyarországra jöttem, abban a hitben, hogy amit Ausztriában meg lehet csinálni, azt itt is. Tudtam, hogy a melegeknek van pénzük és stílusuk, érdemes őket megcélozni. Ráadásul könnyebb őket elérni, hiszen vannak külön nekik szánt felületek. Célzottan reklámoztam.

facebook.com/csomautazas.blog

– Hogyan zajlott a szervezés?
– A Közgazdasági Egyetem auláját béreltem ki helyszínként, de nem árultam el hivatalosan, hogy melegbarát estet tervezek. Annyit tudott a vezetőség, hogy Ausztriából jöttem, ahol már csináltam több eseményt, s szeretném ezt itthon is megvalósítani. Ezzel párhuzamosan, ahol csak tudtam – például a Mások nevű újságban – elkezdtem hirdetni, remélve, hogy nem veszik észre. Nem vették,

de a buli nem sikerült túl jól: hetven fizető vendég jött el úgy, hogy 5-7 millió forintot költöttem el a rendezvényre.

– Az első magyarországi rendezvényed tehát finoman szólva is veszteségesre sikeredett…
– Olyannyira, hogy teljesen eladósodtam. És melegként is megérintett az eset. Bíztam a magyar közegben, erre kaptam egy „kijózanító pofont”. Persze nem adtam fel az álmaimat, csak újra fel kellett építenem magam. Ahhoz, hogy a rendezvény utolsó számláját ki tudjam fizetni, kellett, hogy valakinek megtetsszen a telefonom. Eladtam, hogy legyen pénzem. Egyúttal rájöttem:

Magyarországon könnyen lehet adni-venni a telefonokat. Ausztriában megvettem olcsón, itthon meg haszonnal eladtam. Ami olyan jól ment, hogy még át se léptem a határt, már eladtam az összeset. Előfordult, hogy egy rossz tévébe rejtve hoztam Magyarországra a telefonokat. Végül sikerült újra felépítenem magam.

– Ekkor jöttek a partik a Kiscelli templomban.
– Mikor visszamentem ahhoz a céghez, amelytől a közgázos bulira béreltem a fény- és hangtechnikát, elájultak. Azt hitték sose csinálok újra bulit. Majd jött az első rendezvény háromszáz fizető vendéggel, a következőn már hatszázan voltak. A szponzorok pedig felfigyeltek – köztük a Roxy Rádió. Az utolsó buli előtt megijedtem. Mivel azon az estén több más, nagyszabású rendezvényt tartottak a városban, féltem, hogy kevesen lesznek. Nos, az ezer főre rendelt italokat már éjfélre eladtuk. Taxi nem jutott a helyszín közelébe. Folyamatosan jöttek az emberek, nem láttam a sor végét. Aznap éjszaka a tiszta nyereségem tíz millió forint volt. Ezután már új helyszíneket kellett keresni, de akkor már ajtónyitáskor a szponzoroknak köszönhetően tíz millió forint a zsebemben volt. 

– Mitől voltak ennyire különlegesek ezek az események?
– A helyszíntől, az akkori neves lemezlovasoktól (Lauer, Tommyboy), a Drag Queen-showtól és attól, hogy Ibizáról, Bécsből hozattam fiú és lány táncosokat.

A legfontosabb, hogy mindig különleges helyszíneket kerestem, mert láttam, hogy az emberek ezt igénylik.

– A nemi identitásod miatt ért hátrány?
– Volt egy-két érdekes helyzet. Az köztudott, hogy Ausztriában a Red Bull támogatja a meleg rendezvényeket, így Magyarországon is megkerestem őket. Beszálltak. A Marlborónál már akadályba ütköztem, első alkalommal elutasítottak. Pedig akkor a cigaretták előszeretettel odaálltak egy-egy buli mögé. A hír azonban eljutott a cég svájci vezetőségéhez, akik azt mondták: támogatni kell a rendezvényeimet.

– … és így el is értél a csúcsra.
Így van. A Bomba alapítója, Markus Starzinger megvette a rendezvénysorozatot. A Temple Pleasure-t 70 ezer forintért védettem le, ő 20 milliót fizetett érte. Ki is szálltam.

– Folyamatos kihíváskeresést említettél. Az, hogy mindig új utak felé veszed az irányt, miért olyan magától értetődő?
– Mindig is úgy gondoltam, ha vannak jó pénzforrásaim, nem kell dolgoznom. A célom az volt, hogy minél előbb kiszálljak az üzleti életből és csak utazzak. Tizenéves koromtól mindent erre tettem fel. Édesanyámnak már gyerekkoromban azt mondtam: 40 évesen szeretnék nyugdíjba menni. Ez már 33 évesen sikerült.

forrás: Csoma András

– A pénzforrás gondolata honnan jön?
– Apám azt sulykolta belém, ahhoz, hogy legyen valaki belőlem, tanulnom kell. Nem értettem, hogy miért jó nekem, ha tanulok. Ha elmegyek egyetemre és tanulok, akkor ugyanúgy nyolc órás munkát végzek majd, mint ő. Nekem az nem elég. Mások példáját látva – köztük az apámét, aki pedagógusként dolgozott –, azt gondoltam, hogy ezt így nem szabad csinálni. Úgy láttam, nem tanulni kell, hanem valamit felépíteni. Pénzforrást, ami akkor is termeli a pénz, amikor nem dolgozom. Ha lenne gyermekem, sosem arra tanítanám, hogy tanuljon. Mert akkor azt mondanám neki, hogy dolgozz életed végéig!

– S, mit jelent mindez a gyakorlatban?
– Üzlethelyiségeket venni. Olyan ingatlanokat, amiket értékesíteni lehet. Ennek az a következménye, hogy dönthetek arról, hogy mikor, mit csinálok. Márpedig ezt akartam elérni. Próbáltam olyan vállalkozásokat létrehozni, amik pénzt hoznak. Ugyanakkor az a típus voltam, aki 2003-ban tízmilliókat keresett, de még mindig egy tizennégy éves Ford Sierrával járt. Egy új autó veszti az értékét, az nem pénzforrás. Eldöntöttem, akkor veszek új autót, ha már felépítettem mindent, ami termeli a pénzt.

Ahogy látom, a legtöbb fiatal két nagy hibát követ el. Az egyik, hogy van egy kis pénzük és máris megveszik a legjobb autót. A másik, amikor a szülők arra tanítják a gyereküket, hogy az tanuljon és gyűjtsön lakásra vagy házra.

A véleményem az, hogy egy húsz éves ne gyűjtsön pénz, inkább próbálja azt befektetni, de ne házba vagy lakásba. Ezzel ugyanis elkötelezi, sarokba szorítja magát. Nem adja meg magának azt a lehetőséget, hogy vállalkozást indítson.

– Mit jelent számodra a pénz?
– Szabadságot, de azt hiszem ezzel mindenki így van. Nincs sok pénzem. Annyi van, amennyit a boltjaim, ingatlanjaim hoznak, és azt el is költöm, elutazom. Élvezem az életet. Jó érzés, hogy az embernek nem kell küzdenie a sárga csekk befizetéséért. Ezen már átmentem, 18 évesen. A pénztelenség nagy stresszt jelent, kapcsolatokat tud tönkretenni.

– Esetedben az utazás önmegvalósítást jelent. Ám azért emögött is fellebben az üzleti gondolkodásmód. First és business class osztályú repülőjegyek kedvezményes beszerzésében segítsz az embereknek. Bizonyos információkat azonban csak anyagi juttatás ellenében adsz ki.
– Érdekes, hogy honnan jött ez az üzletiesség. Amikor a nyomdai vállalkozásomat kitaláltam, bevettem egy társat az üzletbe, abba az üzletbe, amellyel hétmilliárdos forgalmat értünk el. A partnerem azonban úgy rántotta ki a céget alólam, hogy észre se vettem. Átvertek. Igaz, nem ez volt az első eset, hogy ilyen történt. Ahogy az sem, hogy minden pofonnál a lehetséges megoldást kerestem.

Ennek a hozzáállásnak köszönhetem, hogy a következő ember – aki szintén átvert – tudta nélkül elvezetett ahhoz, akitől megtanultam az utazási folyamatok mögötti rejlő trükköket. S eljutottam oda, ahol most tartok. 

Újabb területbe tanultam tehát bele. Az online utazási rendszerek részletes tanulmányozását követően programhibákat kerestem, és keresem folyamatosan. És találtam, találok is bőven. Történt olyan, hogy a San Francisco-Dubaj-Budapest útvonalat 56 dollárért tettem meg. Fontos azonban, hogy ezeket a trükköket nem tudom nyilvánosan megosztani, ha megtenném, mindenki ezt csinálná és megszűnne. Ezért kérek pénzt a szolgáltatásaimért.

– Mi a következő lépés?
– Van most egy elektronikai szeméttel kapcsolatos projekt, amibe úgy akarok beszállni, hogy ne kelljen semmit tennem. De akadnak még bőven kérdőjelek az üzlet körül. Ám mint említettem, ha az ember nem akar dolgozni, pénzforrás kell. Nem mindenkiben van meg a szabadságvágy, bennem igen, de ahhoz, hogy el tudjak idáig jutni, tudatosan fel kellett építenem magam.

Borítókép: Csoma András

Legfrissebb híreink

Vissza a főoldalra.
Ki és miért találta fel a lávalámpát?