promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Friss halrekord: videó a hazai szörnyről, ami embernél is nagyobb
Borítókép:  Íme az új, 2019-es rekorder hal (fotó: Fülöp Zsolt)
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az NBA-ben is megállná a helyét egyik mérete alapján az a május 1-én kifogott rekordot jelentő hal, amelyet a Deseda-tóból fogtak ki, és videóra is vettek. Megcsodálták, aztán mehetett.  

A Somogy-megyében, a Kaposvár közelében található Deseda-tó mesés helyszín, ha valaki Somogyországban jár, ezt se hagyja ki. A május pedig nem akárhogy indult errefelé, hiszen

egy mesebeli szörny került elő a tóból. 

Mégpedig rekord nagyságút, hiszen a maga 220 centijével a kosárlabdázás mezőnyéből is kiemelkedne (néhány nagy center nőtt csak ekkorára), igaz, hogy a maga 75 kilójával könnyen elnyomnák a palánk alatt. 

Május 1-én reggel nyolc órakor köszöntött be a nagy pillanat a KaposPont beszámolója szerint. Dormány József megküzdött a hatalmas fogásért,

fél órán át fárasztotta, mielőtt megszákolta. 

2019-es rekord a hatalmas harcsa, persze még felül lehet múlni. A tórekord ugyanakkor egy híján 100 kiló. 75 kilós kistestvérét hittelesítés, mérlegelés után szabadon engedték, sokak nagy örömére. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás