promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vasvári Vivien elvesztette születendő babáját – mi újság a hazai bulvárvilágban?
Borítókép:  Instagram
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Tragédia érte Vasvári Vivient, ugyanis elvesztette harmadik kisbabáját. Mint ismert a luxusfeleség az RTL Klub Nyerő páros című műsorának forgatása alatt tudta meg, hogy kisbabát vár. Áprilisban még második gyermekét, Edwardot hozta világra. A csütörtökön megjelenő Story magazinnak mesélte el, hogy hogyan élte meg kisbabája elvesztését:
Elmondhatatlanul fáj! Tudom, sokan átélték azt, amit én, de én most nagyon megtörtem! Az elmúlt hetekben az interjúkban nem válaszoltam egy, a babával kapcsolatos kérdésre sem, mert amikor a műsorban kiderült, hogy terhes vagyok, valójában már nem voltam az. Most azonban már tudok róla beszélni, igaz, fájó szívvel, sírva. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar ismét teherbe esek. Fantasztikus érzés volt, hogy újra kismama lettem. Annyira örültem, hogy azt szavakba sem tudtam önteni. Közben mégis kételyek gyötörtek, mert két hónapon át nem tudtuk, hogy állapotos vagyok. És ez idő alatt edzettem, sokat stresszeltem. Rettenetesen féltem, és tartotttam attól, hogy a baba nem marad meg. Valamiért ezt éreztem. Az orvos azzal nyugtatott, hogy minden rendben, a kis szíve normálisan ver. [...] Aztán eljött a 12. hét, amikor következnie kellett volna a genetikai szűrésnek. Ezt megelőzően egy héten keresztül azt álmodtam, hogy meghal a baba. Minden egyes nap sírva keltem! [...] Amikor elkezdődött az ultrahangos vizsgálat, már láttam, hogy nem mozog, nincs szívhang. Annyira összetörtem, mint még soha! Nagyon szerettem volna őt, annyira vártam, és most eljött újra egy óriási tragédia az életemben.
Vasvári Vivien csütörtök délelőtt pedig egy Instagram-posztban erősítette meg a leírtakat:
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 

??5hete, hogy láttátok ezt a posztomat...Nagyon köszönöm, hogy mellettem álltatok és támogattatok, pedig nem tudtátok, hogy mivel kapcsolatos! ?? Úgy érzem eljött az a pillanat, amikor megosztom veletek, hogy mi történt azon a napon! Őszintén...?! Sokat gondolkodtam, hogy megírjam-e vagy sem, többször futottam neki. ☹️ De úgy döntöttem IGEN! Mindig őszinte voltam, így azt gondolom, tartozom ezzel nektek!❤️ Sajnálom, hogy eddig egyetlen üzenetre-kommentre sem válaszoltam, de tudom, hogy ha elolvassátok a történetemet, amit nektek írtam, akkor megfogjátok érteni! ❤️ A levelemet megtaláljátok a Story Magazinban mától! ☹️ (Remélem azokhoz is eljut, akik szeretnek engem és nem követnek Instagramon-Facebookon.) ? ?Azt is tudom, hogy rengetegen vannak még így, mint én, de most összetörtem! Fel kell újra állnom...Tudom, hogy sikerülni fog, de idő...? Nyugodj bèkèben! ?????

Wiwkoo (@vasvarivivien) által megosztott bejegyzés,


Váratlan hírről számolt be a Rezes Judit–Szabó Győző színészházaspár, ugyanis február végén, március elején érkezik második közös gyermekük.
Vannak olyan előadások, amelyeket már csak azért sem lehet pocakkal eljátszani, mert teljesen másról szólnak, és nem lenne hiteles a darab várandós színésznővel, ilyen az Ithaka is. Úgyhogy december végéig leszek színpadon, és még van egy-két forgatási napom Gothár Péter Hét kis véletlen című filmjében is. A jövő évtől pedig a babavárásra koncentrálok
– árulta el Rezes Judit.

A 48 éves Szabó Győző pedig teljes életmódváltásba kezdett, hogy egészséges, hosszú életű édesapa lehessen.
Ahogy minden kapcsolatban, nekünk is voltak hullámvölgyeink Judittal, de átgondoltunk sok mindent. Imádom a gyerekeket, van egy nagylányom és egy kisfiam, Misi. Két-három éve jutottunk arra, hogy így 48 évesen, utolsó körben, miért is ne jöhetne még egy kistesó? Persze ebbe rengetegszer beleszólt a sok munka, úgyhogy annál nagyobb volt az öröm, amikor meghallottam a hírt. Rengeteget dolgozom, de mu­száj lesz kicsit visszavennem a tempóból, mert Judit és a kicsi mellett kell lennem. A terv az, hogy amíg nem érkezik meg a baba, addig minden területen életmódváltásba kezdek. Ki­csit többet mondok majd nemet a munkára, és magammal is többet foglalkozom a jövőben. Étrendet, sőt életmódot váltok, mert egészséges és hosszú életű édesapa szeretnék lenni, hogy minél többet lehessek a gyermekeimmel.
Aki azt is elmondta, hogy számára másodlagos a baba neme, de úgy néz ki, hogy ismét kisfiúk lesz, így pedig nem lesz gondjuk a gyerek ruháival, hiszen Misikétől – a pár első gyermeke – megörökli őket.

Viszont nagy a baj Pintér Tibor szerelmi életében. Kedvesével, Rubos Friderikával szerda reggel, a Mokka kamerái előtt szólalkoztak össze. A végén a lány úgy kiborult, hogy nyomdafestéket nem tűrő szavakkal távozott.
Valóban, ahogy a műsorban Frida is elmondta, keveset aludt, én pedig nem pakoltam el, na, de uram bocsá, ez akkor sem mentség arra, ahogyan viselkedik a kamerák előtt, és mögötte is. Az egész máltai út – A legbátrabb páros – forgatása is a konfliktusainkról szólnak. Frida mindenen robban, és nagyon csúnyán beszél velem. Végig ki lesz sípolva, majd láthatják a nézők is. Képtelen disztingválni
– panaszkodott a színész, aki úgy érzi, hogy már csak egy csoda segíthet megmenteni a kapcsolatát.
További sztárhíreink:
    • Michl Juli még csak 27 éves, de már átesett egy olyan betegségen, amiről sokan azt hiszik: a fiatalokat elkerüli.
    • Finnül tanul Németh Lajos meteorológus. Unokái unszolására magolja a szavakat, hogy legközelebb, amikor Finnországban vizitál, nehogy egyest kapjon tanáraitól, lánya gyerekeitől a feleltetéskor.
    • Negyedik házassága sem tartogatott hosszú boldogságot Gregor Bernadettnek. Férje, a szintén színész Szarvas Attila a Fecebookon adta hírül, hogy nincs tovább. A pár már hivatalosan is elvált, ám az Új Színház színpadán továbbra is együtt játszanak.
    • Erre biztosan nem számított senki a rapperek botrányos szakítását követően: Majka után Tatár Csillával dolgozik együtt Curtis!
(TK)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás