promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szinte már biztos, hogy lesz Wolfenstein 3
Borítókép:  vaaju.com
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Már májusban elindultak a pletykák ezzel kapcsolatban, azonban a Bethesda a júniusi E3-on meglepő módon nem az eredeti sztori folytatását jelentette be, hanem egy spinoff részt, a 2019-ben megjelenő, és kooperatív módban is játszható Wolfenstein: Youngblood-ot.

Ez a mellékszál viszonylag elrugaszkodik a cselekmény fő vonalától, ugyanis itt még előrébb megyünk az időben, méghozzá a '80-as évekbe, ahol nem a nyugdíjas éveit töltő B. J. Blazkowicz-ot kell már irányítanunk, hanem két ikerlányára, Jessre és Soph-ra hárul a nemes feladat, hogy éppen Párizsban harcoljanak a még ekkor is dúló náci uralom ellen, na és persze kiszabadítsák az időközben nácik kezére került fatert.

Legalább már ebből is következtethetünk arra, hogy közel sem ért véget a játékbeli, enyhén módosított történelem a 2. rész lezárásával.

Szinte már biztos hogy lesz Wolfenstein 3 kép2

No, de ne is ragadjunk le a mellékszálnál, vagy inkább a végjátéknál (ki tudja), ugyanis egy vérbeli Wolfenstein-rajongót leginkább az érdekelheti, hogy mégis mi történik akkor a 2. rész vége és a '80-as évek közt eltelt 20 évben. Naná, hogy a fő történetszálnak kellene folytatódnia. És ugyan még nem történt meg a hivatalos bejelentés, egyre több hír lát napvilágot a harmadik résszel kapcsolatban, olyannyira, hogy már maga Pete Hines, a Bethesda elnöke mesélt a napokban arról, hogy semmiképp sem hagyják, hogy a rajongók befejezetlennek vagy hiányosnak érezzék a történetet.
Még szép, hogy elkészítjük a Wolfenstein 3-at. Csak tartanak a srácok egy kis szünetet némi kitérővel, mielőtt még láthatnánk a (Blazkowicz-féle) történet befejezését
– említette Hines egy interjújában a GameCentralnak, utalva a Youngblood spinoff epizódra is.

És ha már maga a Bethesda elnöke mondja ezt, akkor bizonyosan nem pletykáról van szó, ami igencsak jó hír a Blazkowicz történet rajongóinak.

Szinte már biztos hogy lesz Wolfenstein 3 kép3

Természetesen még semmilyen megjelenési időpont nem került felszínre ezzel kapcsolatban. Az biztos, hogy a Wolfenstein fejlesztői most elsősorban a Youngblood-ra koncentrálnak, és majd azt követően várhatjuk az igazi folytatás részleteiről a hivatalos bejelentést. Addig is szemügyre vehetitek a Youngblood első hivatalos trailerét:

(Horváth Gábor)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás