promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Szoboszlai hangorkánt okozott Manchesterben, hihetetlen dolgot művelt a pályán

Szoboszlai hangorkánt okozott Manchesterben, hihetetlen dolgot művelt a pályán

Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

Ezt a mérkőzést felfokozott figyelem övezte Liverpoolban és Manchesterben is, nem mindennapi eredmény született.

Az angol bajnokság, a Premier League egyik legnagyobb rangadóját rendezték már a harmadik fordulóban, a Manchester United és a Liverpool csapott össze a várt mérkőzésen, amelynek a biztonsági intézkedések nyomán még az időpontját is előrébb hozták fél órával. A mérkőzés azért is érdekes volt, mivel a két nagy csapat kispadján holland edzők ülnek, így egy kis holland versengésnek is felfoghattuk ezt a meccset.

A Manchester United szempontjából azért volt tétje a mérkőzésnek, mivel Erik ten Hag egy győzelemmel megerősíthette volna a helyét a csapat élén, és az előző forduló fájó vereségére is gyógyírt jelentett volna a győzelem, míg Liverpoolban azért várták nagyon a mérkőzést, mivel Arne Slotnak ez volt az első nagyon komoly tétmérkőzése a csapat élén, komoly bemutató volt tehát így a mérkőzés.

Az 56. percben már 0:3 volt az állás a Vörösöknek, és bizony Szoboszlai főszereplővé lépett elő a mérkőzésen, a második gólnál is jól helyezkedett, és átadta a fejes esélyét csapattársának, így abból született a gól. A harmadik gólnál pedig óriási hangorkán övezte a zseniális gólpasszt, amellyel Szalahot szolgálta ki, hogy a Vörösök aztán elinduljanak arrafelé, amikor már a kiütéses győzelmet mérik.

Úgy tűnik, Szoboszlai ezt a mérkőzését is végigjátssza.

Íme a harmadik gól, amelyben Szoboszlai főszerepet vállalt:

 

Így lett az eredmény még korábban 0:2.

Itt pedig a második liverpooli gól még az első félidőből, ezzel biztosította be előnyét a liverpool gárda. Elsőre pedig úgy tűnik, mintha Szoboszlai fejelné be a labdát a hálóba: