promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Két főbűnös játékost neveztek meg Liverpoolban, Szoboszlaiék kritikusai elemeztek

Két főbűnös játékost neveztek meg Liverpoolban, Szoboszlaiék kritikusai elemeztek

Borítókép:  Profimedia/ Illusztráció
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

Elemzők szerint itt lehet a bibi.

A Liverpool FC az elmúlt pár meccs alatt teljesen elvesztette a lehetőségét, hogy megnyerjék a bajnokságot, pedig a fordulásnál az élen voltak, ám a bajnokság legvégén fordult a kocka. Az Arsenal és a Manchester City jobban bírta a véghajrát, a Vörösök pedig kipukkantak. Jürgen Klopp még korábban a Manchester United elleni meccset nevezte meg főbűnösként, azt a meccset, amely mentálisan is bajt kozott a csapatnak, hiszen drámai körülmények között veszítették el, rengeteg próbálkozásuk volt, de nem jött össze szinte semmi.

És az elkövetkező meccseken is ez volt a menetrend, alig tudott a csapat gólokat is lőni. Tegnap pedig az Aston Villa ellen 3:1-es vezetésből csináltak egy döntetlent, úgy, hogy Szoboszlai Dominik is kihagyott egy nagy helyzetet. A magyar játékos amúgy nem kapott rossz pontokat, ám mindössze 14 percet kapott Jürgen Klopptól a pályán.

A This is Anfield nevű oldal most egy érdekes elemzéssel lépett elő.

Mi lehetett a baj?

A cikk szerzője a támadók helyzetkihasználását kritizálja, hiszen míg a szezon elején nagyszerűen működtek elől, kevés helyzetből született sok gól, addig a szezon végére megfordult ez is, és sok helyzetből is nagyon kevés gól született, nagyon sok mérkőzést lehoztak rúgott gól nélkül is.

A kapu előtt sokszor zavarba jöttek a támadók a Liverpool FC-ből, és ennek bizony lett következménye, Diogo Jota az egyetlen olyan támadó a Vörösöknél a szezonban, aki túlteljesítette azt a divatos mutatót (xG - várható gólok), amelyre most nagyon sokan hivatkoznak a szakértők. Nunez és Diaz is bőven alulmúlta a várakozásokat ebben a szezonban.

Míg a Manchester Citynél és az Arsenalnál a támadók teljesítménye bőven a várt felett volt.

Ez az eredménytelenség határozta meg tehát szezon utolsó részét, de változás lehet, ha jön egy fiatal és tettrekész támadó majd az új vezetővel. A PSV-s Johan Bakayoko és Leeds United játékos, Crysencio Summerville épp ezért jött már szóba Liverpoolnál.