promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Óriási fordulat a pedofil futballsztár ügyében
Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Első letartózása óta, immár másfél éve nem is léphetett pályára Gylfi Sigurdsson az angol Evertonban és az izlandi nemzeti csapatban, a szinte biztosra vehetően bűnös futballista. Állítólag a manchesteri rendőrségen új fejlemények vannak a lehetséges majdani ítélet reményében. 

A 33 esztendős Gylfi Sigurdsson 2021-ben futballozhatott utoljára, azóta kénytelen volt tétlenül nézni csapata szenvedését az angol bajnokságban. Sőt, az Izlandon igazi sztárnak számító ex-focista nyáron már a visszavonulását is bejelentette, ám ez nem azt jelenti, hogy megúszhatná a majdani büntetését. Pedig már régóta csend volt az ügyében, ám nem számíthatott sok jóra. 

Meglepetésre az angol sajtó számára lényegében az illetékes ügyész annak idején már-már megtiltotta, hogy Sigurdssont a nevén nevezzék az ügyben, ám mindenkinek teljesen egyértelmű volt a személyazonossága, lévén a klubja az élő szerződése ellenére függesztette fel a játékát. Az esetet követően egy hétvégre le is csukták az angol rendőrök, ám gyorsan kifizették érte az óvadékot. 

Állítólag a királyi ügyészség számára most nyújtott át egy sorsdöntő jelentőségű bizonyítékot a rendőrség. A The Sunszerint ennek köze lehet ahhoz, hogy áttörést értek el a szálak felgöngyölítésével és a pedofilvádakkal kapcsolatban. Ehhez pedig szükségesek voltak azok a telekommunikációs eszközök, amelyeket még 2021-ben foglaltak le a futballistától a meg nem nevezett és bizonytalan nemű fiatalkorú szexuális bántalmazását követően. 

Szintén a Sun hivatkozik egy forrásra Sigurdsson korábbi csapatától az Evertontól, hogy ők is mindent megtesznek azért, hogy pont kerülhessen az ügy végére, függetlenül ex-játékosuk bűnösségétől vagy ártatlanságától. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás