promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rekord összegért kelt el a legújabb magyar focicsillag
Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Németh András eddig Belgiumban légióskodott, de most egy nagy múltú német klubot kell visszajuttatnia a Bundesliga mezőnyébe. A Hamburger SV korábban arról volt híres, hogy alapítása óta tagja az első ligának, ám 2018-as kiesése óta képtelen a feltámadásra. Talán majd most. 

 

Már csak négy nap van hátra a téli átigzolási szezonból, és egyelőre nincs hír komolyabb érdeklődésről magyar játékossal kapcsolatban. Így szinte teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy Németh András lesz a legdrágábban klubotváltó magyar focista. És az ő értékesítése is aprópénznek tűnik nemzetközi viszonylatban. A Nemzeti Sport Online szerint "csak" 750 ezer euróért adta el a Genk a Hamburgnak, de a mértékadónak számító Transfermarkt.de szerint ez az összeg valójában egy millió euró. 

Pedig a becslés szerint a már egyszeres magyar válogatott támadó akár többet is érhet, ám klubváltása igencsak sürgetővé vált. Belgiumban ugyanis mondhatni, kitelt a becsülete: nem volt hajlandó szerződést hosszabbítani a Genkkel, akik válaszul nem játszatták tavaly november óta. Sőt, a kék-fehérek mihamarabb pénzt akartak belőle csinálni, így hajlandóak voltak tőle féláron megszabadulni, hiszen szerződése nyári lejártával ingyen kellett volna elengedniük. Persze a 20 éves magyar támadó nem feltétlenül volt alapember a csapatban, hiszen ősszel is jobbára csak csereként foglalkoztatták, és így tudott szerezni egy gólt és két gólpasszt. Azonban stílusa, hozzáállása és emberi készlete azt mutatja, hogy már Marco Rossi szövetségi kapitány is számolhat vele, mint a Nemzeti Csapat előretolt éke. Ilyen focistára pedig égető szükségünk van, lévén Szalai Ádám ősszel lemondta a válogatottságot. Idén pedig nagyon fontos Európa-bajnoki selejtezők várnak Magyarországra. Ellenfeleink Szerbia, Montenegró, Bulgária és Litvánia lesznek. 

Németh András új klubja, vagyis a Hamburg jelenleg a Bundesliga 2 második helyén áll, fényes kilátásokkal a visszatérésre az első osztályba. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás