promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Meghalt az első nyíltan meleg bobos olimpikon!
Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

2022-ban csak egy sérülés miatt nem volt ott a pekingi téli olimpián, ám a minap 35 évesen távozott az élők sorából.A rendőrség szerint nem történt gyilkosság. 

Szinte érthetetlen, de egyelőre nem szolgált információkkal sem az állami rendőrség (New South-Wales), sem a hozzátartozói kör Simon Dunn halálát illetően. Az érzékenylelkű sportember holttestét helyi idő szerint szombat délelőtt fedezték fel saját otthonában. Az ausztrál közélet egyik legismertebb LMBTQIA+ aktivistája volt, korábban sikereket ért el rögbiben és bobban. A szomorú eset tényét menedzsere is elismerte a közösségi médiában. 

Dunn már hosszú évek óta nyíltan felvállalta homoszexualitását. Korábbi beismerése után felvállalta a harcot a homofób szemlélettel szemben, és kiállt az LMBTQIA+ jogokért. Olyannyira magáénak érezte az elnyomás elleni küzdelmet, hogy 2016-ban felhagyott még a bobozással is, és csak 2021-ben merészkedett ki újra a pályára. Mindeközben félkomolyan folytatta a rögbit, mégpedig a Sydney Convicts-ben, ahol soha semmilyen hátrány nem érte nézetei miatt. Sőt, a klubnál büszkén tekintett mindenki az országosan ismert Dunnra.

Visszatérve a bobhoz: sajnos élete álma nem teljsülhetett, és nem vehetett részt a 2022-es pekingi olimpián. Dunn ugyanis a téli játékok kezdete előtt megsérült. A főleg felénk nem éppen populáris sportágnak ő lett volna az első nyíltan meleg képviselője, amellyel akár egy "coming out" hullámot is beindíthatott volna. 

A körzeti rendőrség szerint nincsenek "gyanús jelek", de a vizsgálatot természetesen megkezdték az eset feltárására. A Sun arról ír, hogy a találgatások szerint Dunn depresszióban szenvedhetett, és ez vezetett a tragédiához. 

 

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás