promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Cristiano Ronaldo eladta magát: ide igazol, minden focirajongót sokkolt a hír
Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Úgy tűnik, Cristiano Ronaldo felhagy a magas szintű labdarúgással.

A portugál Aranylabdás november közepén sokkolta a világot azzal, hogy egy exkluzív interjút adott Piers Morgan újságírónak és riporternek, amelyben mindennek elhordta Erik ten Hag menedzsert, illetve a Manchester United vezetőségét, tulajdonosait is. A sokkoló interjú után rövidesen, a katari futball-világbajnokság első napjaiban érkeztek a hírek arról, hogy klubja elbocsátja őt, és közös megegyezéssel felbontották a szerződését. 

A portugál klasszis egész szezonban nehezményezte azt, hogy a nyáron érkezett edző nem igazán számított rá. Epizódszerepeket kapott csupán, a mérkőzések töredékén kapott csak játéklehetőséget, a holland mester egyértelműen a jövő csapatát szerette volna építeni. Ronaldo kifogásolta a stadion állapotát, az edzési módszerek elavultságát, illetve a felé érkező tisztelet hiányát. Nem meglepő tehát, hogy felek az elválás mellett döntöttek.

A hazai és külföldi sportsajtót azóta foglalkoztatja, hogy vajon hol folytatja majd a gólvágó. Az életkora és az imént említett magánszáma miatt topcsapatok már nem igazán szeretnék őt leigazolni, a legnagyobb esély talán arra mutatkozott, hogy a Chelsea csapata viheti el őt január 1-től. Pletykákat lehetett hallani arról is, hogy a Bayern München viszi, azonban a vezetőség nemrég úgy nyilatkozott, hogy mélységesen tisztelik Ronaldo pályafutását, de nem fogják őt leigazolni. A PSG és a Real Madrid is elzárkózik a 37 éves csatár játékjogától, így úgy tűnik, jobb híján a pénzügyi feltételeket helyezi előtérbe Ronaldo. A Daily Mail értesülései szerint szakít az elitfocival, és Szaúd-Arábiába igazol. 

A lap úgy értesült, hogy Ronaldo a színfalak mögött már meg is állapodott az Al-Nassr csapatával, és rövidesen arab színekben tündökölhet. Természetesen nem aprópénzért, hanem évi 200 millió euróért, azaz 82 milliárd forintért. Összehasonlításképp eddig a legtöbbet a francia Kylian Mbappé kereste, évi 120 millió euróval. 

Az évi 82 milliárd forint nem kevesebb, mint:

6,8 milliárd forint havonta,
1,7 milliárd forint hetente,
244 millió forint naponta,
10,2 millió forint óránként,
169 ezer forint percenként. 

Mondanunk sem kell, a sporttörténelem során ez lenne a legborsosabb szerződés. 

Az Al-Nassr egyébként a szaúd-arábiai első osztály tagja, jelenleg a második helyen szerepelnek a tabellán. Feltehetően Ronaldo nem ilyen váltásról álmodott, hiszen a nyilatkozatai és a viselkedése alapján még mindig úgy érzi, hogy a sportág elitjébe tartozik. Nemrég úgy fogalmazott, hogy Messivel együtt ők ketten a legjobb játékosok a vb-n. Utóbbira egyébként a jelző igaz lehet, a portugál azonban egyelőre még adós a meggyőző performanszokkal nemzeti színekben a katari világversenyen. A portugál válogatott egyébként kedd este 20 órakor játszik nyolcaddöntőt Svájc ellen. A tornán Ronaldo Ghána ellen szerezte eddigi egyetlen gólját, amelyet megtekinthetsz ITT.

Bármi is lesz a sorsa a világsztárnak, olybá túnik, hogy saját magának ásta meg karrierje sírját a novemberi interjúzgatással.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás