promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Őrületes bejelentést tett Iker Casillas – ez a sportvilág legnagyobb coming outja

Őrületes bejelentést tett Iker Casillas – ez a sportvilág legnagyobb coming outja

Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc

Iker Casillas a Twitteren jelentette be, hogy meleg.

A 167-szeres spanyol válogatott Real Madrid-legenda, Iker Casillas nagy bejelentést tett Twitteren, ami valószínűleg a sportvilág egyik legnagyobb coming outja.

„Remélem tisztelsz: meleg vagyok”

- írta az egykori kapus hozzátette, hogy ez egy boldog vasárnap a számára, hogy felvállalta a másságát.

Iker Casillas még tavaly tavasszal jelentette be, hogy külön utakon folytatja riporter feleségével, Sara Carbonaróval. A páros 5 év házasság és 12 év együttélés után vált el egymástól. Ez idő alatt Carbonaro két fiú gyermeket szült.

Közben több egészségügyi nehézségen is át kellett esniük: riporterhölgynél 2019-ben petefészekrákot állapítottak meg, míg Casillas szívinfarktust kapott a Porto edzésén, és végül vissza is vonult a profi sporttól.

Akkor a páros elmondta, hogy boldogok voltak együtt, és továbbra is együtt fogják nevelni a gyerekeiket.

Az, hogy most a Real Madrid legendája felvállalta, hogy meleg, a sportvilág egyik legnagyobb coming outjának tekinthető. Casillas úgy néz ki most állt készen rá, hogy bejelentse ezt.

Közben sokan már találgatják, hogy lehet csak feltölték Iker Casillas Twitter oldalát, de a poszt hosszú ideje nem lett törölve. 

Frissítés: 

Közben Iker Casillas már törölte is a posztot. Az AS spanyol újság lehozta, hogy a kapus „ironizált” szexualitásával kapcsolatban. Már kicsit elege lett, hogy állandóan másik nővel hozzák szóba, szóval amolyan médiahacknek is szánta a dolgot. Az eredeti bejegyzést ide kattintva tudjátok megnézni.