promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
F1: innen is látszik, hogy Michael Schumacher Ferrarija mennyire legendás
Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Senki se gondolta volna, hogy az akkori vevő egyszer eladja a legendás Ferrarit.

Michael Schumacher miután a Benetton csapattal megnyerte az 1994-es és az 1995-ös világbajnokságot, 1996-ban a Ferrarihoz szerződött, ahol 2000 és 2004 között sorozatban öt világbajnoki címet szerzett.

A Forma–1 hétszeres világbajnoka még 2013. decemberében szenvedett súlyos síbalesetet a franciaországi Méribelben. A szemtanúk beszámolói szerint Schumacher két sípályát összekötő részen egy kőnek ütközött, majd egy sziklán landolt.

A kómából 2014. júniusában tudott felébredni, és az állapotáról jelenleg is vajmi keveset tudunk, szóval csak találgatások vannak. Sokan azért is várták a Netflix tavaly bemutatott dokumentumfilmjét, hogy abból több információ kiderül majd, de nem így lett. A hétszeres Forma–1-es világbajnok magánéletét annyira védik, hogy semmi sem kerülhet belőle nyilvánosságra.

A családja is azt szeretné, ha csak a legenda legjobb pillanataira emlékezne mindenki, és a Netflix filmje is főképp erre koncentrál.

A vezess.hu számolt be, hogy a Ferrari 1999. szeptemberében eladta a 187-es kasztnival szerelt autót, amivel Michael Schumacher versenyzett. Valószínűleg akkor azt gondolta mindenki, hogy az akkori vevő sosem fog megválni a Forma-1-es autótól, de most mégis megtette.

Schumacher Ferrarija az RM Sotheby’s aukciósház segítségével 6,22 millió dollárért, átszámítva 2,56 milliárd forintért kelt el. A lap megemlíti, hogy így az örökranglista harmadik helyére került Schumacher autója a valaha legdrágábban eladott F1-es autók rangsorában. Ide kattintva meg is nézhetitek a képet az autóról. 

Az ezüstérmes szintén egy Schumi-féle Ferrari áll, az F2001-es, míg az abszolút rekorder Mercedes W196R 19,6 millió fontot ért valakinek 2013-ban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás