promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
5 év után újra világbajnokság lesz Budapesten
Borítókép:  Pixabay / Illusztráció
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A vízi sportrendezvényre nagy kihagyás után kerül sor ismét Budapesten.

Váratlan bejelentést tett délelőtt a vizes sportok nemzetközi szövetsége, a FINA. Az eredeti tervek szerint a sporteseményt Fukuoka, a japán város tette volna lehetővé, ám az előző évben elhalasztották még egy évvel, így a végső döntés Magyarországra esett.

Idén újra Budapest ad otthont az ismét megrendezésre kerülő vízi világbajnokságnak. 

A kavalkád után már csak az az igazán fontos, hogy öt hosszú év elteltével újra hazánk kerül reflektorfénybe, méghozzá egy világszintű rendezvény keretein belül. A sportesemény június 18 és július 3 között kerül majd megrendezésre, aminek előnyei között szerepel az is, hogy Magyarország anyagi kedvezményekkel vághat neki a megvalósításnak.

A Magyar Úszó Szövetség elnöke, Wladár Sándor említette a kiváltságos helyzetünket egy korábbi sajtótájékoztatóján, miután a FINA közölte a műsorváltozást. A világbajnokság során újabb létesítményeket nem építenek, csak és kizárólag már meglévő épületeket vesznek majd igénybe, ezért például az óriás-toronyugrás műsorszám kimarad a FINA-val kötött megállapodás szerint. Ezenfelül Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke elmondta, hogy az esemény a nemzet világbajnokságának is tekinthető, hiszen a mérkőzések nem csak Budapesten, de más magyar nagyvárosokban is megrendezésre kerülnek, így például Sopronban, Debrecenben vagy Szegeden is. 

Az már biztos, hogy hatalmas eseménynek nézünk elébe, ami mind turisztikai szempontból, mind a sportvilág szempontjából kiemelt figyelemnek fog örvendeni. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás