promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Utálják a bírók a magyar női vízilabda-válogatottat? A játékosok szerint ellenünk fújtak, de megvan az elődöntő
Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az utolsó negyedig még nyitott volt a mérkőzés a hollandok ellen. Gurisatti Gréta elmondta, hogy a következő két meccset is szeretnék megnyerni, szóval az aranyérmet akarják elhozni a lányok.

A magyar női vízilabda-válogatott megverte a hollandokat a tokiói olimpia keddi negyeddöntőjében, így a következő körben már a fináléba kerülésért játszhat a spanyolok ellen.

A záró játékrész a hollandok egyenlítő góljával indult, így még feszültebbé vált az amúgy is paprikás hangulatú találkozó. Fórban Garda volt eredményes, majd egy remek labdaszerzés után vezetett ellentámadás végén Szilágyi is feliratkozott a góllövők közé. A hollandoknak egyszer még sikerült közelebb férkőzniük a magyarokhoz, akik viszont a lefújásig még kétszer voltak eredményesek, így végül magabiztosan győztek.

Magyarország - Hollandia 14-11: (4-3, 4-4, 2-2, 4-2)

„Ezt a meccset kellett megnyernünk, ahogyan a következő kettőt is szeretnénk”

- nyilatkozta az MTI-nek Gurisatti Gréta, aki úgy érezte, mintha némileg ellenük fújnának a játékvezetők.

„Nem kapunk támogatást, talán még többet kell küzdenünk érte, de szerintem két ötméteres ebben a mostani meccsben benne volt a javunkra”

- tette hozzá a vízilabdázó.

Bíró Attila azt hangsúlyozta, hogy valamennyi játékos felvállalta a küzdelmet, így minden poszton jobbak voltak a magyarok, mint az ellenfél, és megérdemelten nyertek.

„A játékvezetésről annyit, hogy egy-két ítélet még benne volt a javunkra, és az egy picit fájt, hogy nem fújtak nekünk, hiszen a hollandok az ötméteresekkel tudtak meccsben maradni a harmadik negyedben”

- jelentette ki a kapitány, aki szerint ezzel a hozzáállással és csapatmunkával további sikereket érhetnek el az ötkarikás tornán.

(via MTI)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás