promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Véget ér egy korszak: Távozik a Juve legendája
Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Mind tudtuk, hogy eljön ez a pillanat, ám mégis kicsit fájó. A Juventus és az olasz válogatott legendája, akinek védésein generációk nőttek fel, Gianluigi Buffon elhagyja csapatát az idény végén.

Buffon több rekordot is tart, többek között övé az a rekord is, hogy négy évtizedben is lehozott meccset kapott gól nélkül. De azon a listán, ami a Bajnokok Ligája döntője előtt sokszor előkerül, miszerint a "legjobb játékos BL gyözelem nélkül" ezen is eléggé elől szerepel. 

 A 43 éves játékos, aki 2006-ban világbajnoki címet ünnepelhetett az olasz válogatottal, 2019-ben tért vissza Torinóba, a Juventus csapatába, egyéves "párizsi kirándulás" után, ahol azelőtt 17 évig szolgált.

Ám, az idei szezon elég gyászosan áll a rekordbajnoknak, mindössze ötödikek, egy ponttal lemaradva a Bajnokok Ligája selejtezőt érő negyedik helytől. A jövőm már tiszta és biztos. Egy hosszú és gyönyörű időszakot zárok le az idén.

Egyelőre nem tudom, mint hoz a jövő, abbahagyom-e vagy folytatom, olyan dolgot keresek, amiben kihívást találok - mondta el a football-italia.net-nek.- Úgy érzem, mindent megtettem a Juventusért és úgy érzem, többet kaptam vissza, mint amit ki lehet fejezni. 

A labdarúgó idén 7 Serie A mérkőzésen 3-szor nem kapott gólt és most úgy áll, hogy utolsó mérkőzése az "Öreg hölgy" kötelékében egy május 19-i olasz kupa meccs volt.

A sztár a bejelentése mellett beszélt a csapat egyik legnagyobb sztárjával, Cristiano Ronaldóval való kapcsolatáról is. Elmondta, hogy nagyon jó a kapcsolatuk, nagyon tisztelik egymást.

Buffont szimpatikus hozzááláása és hatalmas védései hamar a Juventus nagy kedvencévé tették. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás