promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vége Eden Hazard idényének?
Borítókép:  JOSE JORDAN / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Real Madrid játékosára, Eden Hazardra újabb műtét vár, s igen valószínű, hogy a játékos számára véget ért az idényt, sőt, elképzelhető, hogy az Európa-bajnokságon sem lesz ott a belga labdarúgó-válogatottal.

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Eden Hazard álmából rémálom lett. A támadó 2019 nyarán a Chelsea csapatától igazolt a Real Madridhoz, ahhoz a csapathoz, amelyben elmondása szerint mindig is futballozni szeretett volna. A helyzet azonban az, hogy a belga focista – kis túlzással – többször volt sérült, mint amennyit játszott.

A legfrisebb hír vele kapcsolatban, hogy újra kés alá kell feküdnie bokaproblémája miatt. (Legutóbb 2020 márciusában kellett műteni Hazardot, akkor szintén bokaproblémával.) Emiatt valószínűleg véget ér számár az idény a Reallal, s valószínűleg ki kell hagynia az Európa-bajnokságot a belga labdarúgó-válogatottal.

A csapat vezetőedzője, Zinedine Zidane az Elche ellen 2-1-s győzelmet követően szót ejtett játékosa állapotáról, de nem tudott magyarázatot adni arra, miért sérült meg újra. 

„Vele vagyunk és azt akarjuk, hogy jól legyen, mindenki próbál neki segíteni" – mondta Zidane.

Amióta Eden Hazard a Real Madrid játékosa, ez már a tizedegyedik sérülése a Transfermarkt szerint. A Chelsea-ben 7 év alatt sérülés miatt 198 napot kellett kihagynia, addig a Real Madridnál 2 év alatt már 362 napot.

A belga labdarúgó-válogatott csapatorvosa, Chris Van Krombrugge korábban arról beszélt, hogy szerinte Hazard nagy nyomás alatt van Madridban. Ez a mentális stressz kihat az izomzatra, így a játékos sérülékenyebbé válik.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás