promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Sebastian Vettel új csapata lehet a következő bajnok? Megszólalt a híres mérnök
Borítókép:  JAN WOITAS / DPA-ZENTRALBILD / DPA PICTURE-ALLIANCE
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Még hónapok választanak el minket a Forma-1 2021-es évadkezdésétől, máris elindultak a spekulációk a következő bajnok csapatot illetően. Azonban most olyasvalaki mondott véleményt, akinek a meglátásaival bizony érdemes számolni. 

A sajtó általában a pilóták istállóváltásától hangos, ugyanakkor a háttérben dolgozók átigazolása is éppolyan meghatározó lehet egy csapat jövőjében, mint maguké a versenyzőké. 2021 legnagyobb meglepetése kétségkívül az Aston Martin lehet, akik nem csak a sofőrök, hanem a mérnökök és stratégák terén is ígéretes felhozatalt biztosítanak. 

A Ferrari egykori mérnöke, Ernest Knoors úgy érzi, az Aston Martinnal épp emiatt komolyan számolni kell majd.

„Úgy vélem, komoly átrendeződés folyik fontos embereket illetően a színfalak mögött a Formula-1-ben. Aki nincs benne, az csak találgatni tud, de én sejtem, hogy az Astonnál valami komoly dolog van készülőben(...)A márka több versenysorozatban is képviselteti már magát és az AMG mérnökei is hatással lesznek rájuk bizonyos szinten. Szerintem ezek a dolgok egy bizonyos irányba mutatnak”

– nyilatkozta a mérnök, az RTL GP-nek.

Nem elképzelhetetlen tehát, hogy idén összejön a Mercedes – a rajongók által – várva várt trónfosztása, és az sem kizárt, hogy Sebastian Vettelt újra világbajnokként ünnepelik majd. 

Te melyik csapatnak szurkolsz? Írd meg nekünk Facebook-kommentben!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás