promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ultimátumot kapott a Honvéd vezetőedzője
Borítókép:  Czeglédi Zsolt - MTI/MTVA
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Budapest Honvéd jelenleg utolsó helyen áll az OTP Bank Ligában. Sajtóhírek szerint a klubvezetés ultimátumot adott a vezetőedzőnek, Bódog Tamásnak. Ha a Honvéd nem győzi le az MTK-t a hétvégi fordulóban, akkor edzőváltás következik Kispesten.

Ez év nyarán vette át a Budapest Honvéd irányítását Bódog Tamás. A Németországot megjárt szakember július közepén arról beszélt a klub honlapjának, hogy a cél nemzetközi kupaindulást érő hely megszerzése, s a jelenlegi keretet alkalmasnak tartja. Egyúttal elárulta, ugyanazt a gyors, kevés érintéses támadó futballt kívánja játszatni, mint korábbi csapatainál.

A jelenlegi helyzet azt mutatja, egyelőre nem sikerült megvalósítania elképzelését Bódognak Kispesten. A csapat tizenegy fordulót követően, mindössze kilenc pontot szerezve utolsó helyen áll az OTP Bank Ligában. 

A csakfoci.hu több, egymástól független forrásból származó információi szerint hétfőn a klub vezetése a csapat kulcsjátékosaival és a szakmai stábbal átbeszélte a kialakult helyzetet. Az eredménytelenség mellett kritika tárgyát képezte, hogy a korábban ígért, domináns játék nem valósult meg. A hétfői megbeszélést követően szerdán újabb egyeztetésre került sor. A helyzet pedig igencsak leegyszerűsödött:

„a vezetők közölték a stábbal és a csapattal, hogy a hétvégi mérkőzésen kizárólag a győzelem elfogadható az MTK Budapest elleni fővárosi rangadón" – írja a csakfoci.hu.

Bódog Tamás tehát ultimátumot kapott, ha a Honvéd nem győzi le az MTK-t, edzőváltás következik Kispesten.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás