promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rangadót nyert a Real Madrid a BL-ben – videó
Borítókép:  MIGUEL MEDINA / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Idegenben is legyőzte Intert a spanyol együttes, mely idei második győzelmét aratta a Bajnokok Ligájában, míg a milánói csapat továbbra is nyeretlen.

A 4. forduló egyik legjobban várt párosítása volt az Internazionale és a Real Madrid csatája, főként abból a szempontból, hogy egyik csapat sem állt jól a csoportkör első fele után. Három találkozó követően mindkét együttes kieső helyen állt a B-csoportban, a milánói együttes pedig még rosszabb helyzetben volt, hiszen eddig mindössze két döntetlent tudott felmutatni.

A mérkőzés szomorú pillanatokkal kezdődött, csakúgy mint a többi pályán. A kezdőrúgás előtt egy perces néma megemlékezést tartottak a tragikus hirtelenséggel elhunyt Diego Maradona emlékére.

A meccs első félideje után úgy tűnt, hogy tovább folytatódik az Inter rossz sorozata, hiszen a madridiak már az 5. percben büntetőhöz jutottak, miután Nicolo Barella buktatta Nachót – a 11-est pedig Eden Hazard értékesítette (0-1). Érzékelhető volt a spanyolok fölénye, amiből később egy emberelőny is lett:

a 33. percben ugyanis Arturo Vidal csinált egy nagy butaságot.

Másodpercekkel korábban úgy tűnt, hogy vele szemben szabálytalankodtak a 16-oson belül, ám a játékvezető sípja néma maradt. Vidal viszont elkezdett reklamálni, amiért a játékvezető egymás után két sárgalapot osztott ki a játékosnak, aki így a kiállítás sorsára jutott.

A második játékrész elején egy kicsit más képet mutatott a játék: az Internek több lehetősége is volt az első tíz percben, de nem sokáig örülhettek a milánói együttes szurkolói. Ugyanis cserélt a Real, Mariano Díaz helyére Rodrygo érkezett, majd pályára lépése után az 59. percben – első labdaérintéséből – betalált (0-2).

A 19 éves brazil játékos Lucas ívelt passzából szerzett gólt.

Bár a folytatásban mindkét oldalon adódtak helyzetek, ám ezekből már nem született gól, így a Real Madrid megszerezte idei második győzelmét a BL-ben, amivel már második a csoportban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás