promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Barca fekete napja: Ter Steigen óriási hibája, Piqué sérülése, vereség – videó
Borítókép:  Gerard Piqué kezébe temeti az arcát, sérülése komolynak tűnik. Forrás: AFP/Gabriel Bouys.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Barcelona Madridba látogatott, ám nem tudta kihasználni a Real Madrid botlását, hiszen 1-0-ás vereséget szenvedett az Atleticótól.

A Real Madrid szombat délutáni döntetlenjének igazi nyertese az Atlético de Madrid – Barcelona összecsapás győztese lehetett volna.

Mindezek ellenére egyik csapat sem tudott a legerősebb összeállításában pályára lépni: a hazaiaknál hiányzott a szezon előtt éppen a katalán fővárosból igazolt Luis Suárez, míg a Barcelona vezetőedzője, Ronald Koeman nem tudta pályára küldeni az Ansu Fati, Sergio Busquets duót.

A tét nagyságának megfelelően mindkét csapat magas fordulatszámon kezdte a mérkőzést: itt is, ott is alakultak ki helyzetek, ám a vezetést egyik gárda sem tudta megszerezni. Az idő előrehaladtával visszább vettek a kezdeti lendületből a játékosok, és inkább a mezőnyjáték dominált. Már mindenki elkönyvelte a döntetlent, amikor az első félidő hosszabbításában elképesztő bakikat hozott össze a barcelonai védelem:

Gerard Piqué az ellenfél térfelén rosszul veszi át a labdát, ami így Ángel Correa elé kerül, aki azonnal indítja Yannick Carrascót, aki elviszi a játékszert a kapujától vagy 40 méterre szerelni próbáló Marc-André Ter Steigen előtt, majd vagy 30 métterről, kiszorítva balról, jobbal a kapuba lő.

Az előző bajnokin, a Deportivo Alaves ellen, Neto állt a kapuban (Ter Steigen akkor még sérült volt), és olyan bakit követett el, amire a legtöbb szakértő azt mondta, hogyha a német játékos véd, akkor abból az akcióból nem kap gólt a Barca. Most visszatért Ter Steigen, és ő is hatalmasat potyázott...

A borzalmasan végződő első félidő után, még nagyobb bajba került a Barcelona:

Jordi Alba akarta szerelni Ángel Correát, aki véletlenül ráesett Piqué lábára, a katalán védőt le kellett cserélni. Súlyosnak tűnik a sérülése... Ami nagyobb baj Lionel Messiék számára, hogy Piqué kiesésével nincs több középső hátvédje a csapatnak.

Koeman cserékkel próbálta felrázni együttesét, ám az Atletico Madrid, a rá jellemző, sziklaszilárd védekezéssel megnyerte a mérkőzést.

Diego Simeone előszőr tudta legyőzni bajnoki mérkőzésen a Barcelonát, és csapata jelenlegi formáját látva a bajnokság elsőszámú esélyesévé lépett elő.

A Barca-drukkereket pedig a tabella 10. helyénél is jobban izgathatja, hogy a megszokotthoz képest kimondottan kétségbeejtő a csapat játéka.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás