promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ennyit keresett a Ferencváros a Dinamo Kijev elleni döntetlennel
Borítókép:  ATTILA KISBENEDEK / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Azzal, hogy a Ferencváros hazai pályán döntetlent játszott a Dinamo Kijevvel nemcsak azt érte el, hogy reális esélye maradt a harmadik hely megszerzésére, de keresett 900 ezer eurót, tehát 332 millió forintot is.

Nemcsak szakmai, de anyagi szempontból is igen jövedelmező, ha egy csapat eléri a Bajnokok Ligája főtábláját. Márpedig a Ferencváros ezt megtette, és 25 év után szerepelhet újra a legrangosabb európai kupasorozatban. Azzal, hogy a magyar együttes bejutott a BL-csoportkörébe az UEFA-tól 15,25 millió eurót, azaz több mint 5 millárd forintot kapott – ehhez jön még a tévéközvetítésből származó, 1 millió euró. És ne felejtsük azt a 6,4 millió eurót, azaz majd 2,5 milliárd forintot, amelyet a Djurgarden, a Celti, a Dinamo Zagreb és a Molde legyőzésével gyűjtött a Fradi.

Persze, ezzel a „pénzkereseti lehetőség” nem ért véget. Hiszen Bajnokok Ligájában egy győzelem 2,7 millió eurót, míg a döntetlen 900 ezer eurót ér. Azzal tehát, hogy a Ferencváros a BL csoportkörének második fordulójában, hazai pályán 2-2-t játszott a Dinamo Kijevvel, nemcsak azt érte el, hogy reális esélye maradt a harmadik hely megszerzésére, de egyúttal

megkeresett 900 ezer eurót, tehát 332 millió forintot.

A Ferencváros legközelebb november 4-én lép pályára a BL-ben, akkor Szerhij Rebrov együttese a Juventust fogadja a Puskás Arénában.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás