promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rebrov: Hazai pályán nekünk kellene érvényesíteni az akaratunkat
Borítókép:  MTI/Kovács Tamás
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Ferencváros második Bajnokok Ligája-mérkőzésére készül. A Dinamo Kijev elleni találkozó előtt a magyar és az ukrán csapat vezetőedzője is megszólalt. A Fradi trénere, Szerhij Rebrov szerint csapatának most saját játékára kell koncentrálnia. Míg Mircea Lucescu úgy látja, hogy óriásit javult a Ferencváros, amely egy ütőképes gárda lett.

A Ferencváros a Bajnokok Ligája-csoportmérkőzéseinek második körében hazai pályán fogadja a Dinamo Kijevet. A két csapat keretértéke között négyszeres a különbség az ukrán csapat javára. (A Transfermarkt számai szerint a kijeviek legértékesebb játékosa a 22 éves Viktor Tsygankov 19 millió euróval, míg a Fradinál Tokmac „vezet” a maga 2,5 millió eurójával.) Ez a különbség a fogadóirodák által kínált szorzókban is meglátszik: 

a Fradi-győzelem 3,4-szeres pénzt fizet, míg ha a Dinamo nyer, az 2,15-szörös pénzt ér. 

A találkozó előtt a magyar csapat vezetőedzője, Szerhij Rebrov ugyan lehetséges pontokszerzésről nem akart beszélni, de azt kiemelte, hogy a Barcelonában látottakkal ellentétben együttesének most saját játékára kell koncentrálnia.

„Persze a Dinamo Kijev is nagyon erős csapat, de hazai pályán nekünk kellene érvényesíteni az akaratunkat”

– fogalmazott Rebrov az MTI kérdésére.

Az ukrán szakember, aki játékosként és vezetőedzőként is tagja volt a Dinamónak elárulta, hogy természetesen vannak érzelmei a meccs kapcsán, de profiként ez a felkészülésre nincs befolyással.

A vendég csapat vezetőedzője, Mircea Lucescuv igen szűkszavúan nyilatkozott. Mindössze azt emelte ki, hogy a Ferencváros minőségileg rendkívül sokat javult, amelybe a klub jelentős összegeket fektetett, a gárda pedig ütőképes lett. A hiányzók kapcsán elárulta, hogy ez egy nagy lehetőség azoknak, akik a helyükön léphetnek pályára, hiszen a Bajnokok Ligájában mutathatják meg magukat.

Míg a Dinamo játékosa, Vitalij Bujalszkij kiemelte, hogy csak a győzelem elfogadható számukra. Egyúttal plusz motivációt jelent számukra, hogy nézők előtt léphetnek pályára, nem félnek sem a szurkolótábortól, sem a Ferencvárostól.

A Fradi október 28-án, szerdán 21 órától a Groupama Arénában, több mint ötezer néző előtt fogadja ellenfelét.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás