promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Lewis Hamilton nyert Portugáliában
Borítókép:  Bryn Lennon / POOL / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A hatszoros világbajnok hiába veszített pozíciókat a rajtnál, simán nyert és ezzel megdöntötte Michael Schumacher egy korábbi csúcsát.

1996 óta először rendeztek Portugál Nagydíjat a Formula 1-ben, az utolsó győztes ebben az országban a kanadai Jacques Villeneuve volt. Idén Portimao látta vendégül a mezőnyt, amely már a negyedik portugál helyszín a történelemben, Boavista, Monsanto és Estoril után.

Szombaton első sort a két Mercedes szerezte meg, a címvédő Lewis Hamilton épphogy megtudta verni csapattársát a finn Valtteri Bottast, mögülük pedig a Red Bullal Max Verstappen és a Ferrarival Charles Leclerc indulhatott a második sorból. A hétvége korábbi szakaszában kellemes, kissé már nyárias idő volt, ám a rajt előtt változtak a dolgok, borongós és szeles lett az időjárás, ami egy újabb kihívás volt mindenkinek.

Az előrejelzések alapján az esőnek csak a futam után kellett volna megérkeznie, e helyett szinte rögtön a rajt után elkezdett esni, ami óriási kavarodást okozott az elején. A McLarenek fantasztikus rajtot hoztak össze, Carlos Sainz Jr. már 3 kör után az élre került, Bottas és Hamilton valahogy ott maradtak mögötte, Lando Norris pedig a negyedik helyen volt. Verstappen követte őket, aki nem sokkal a rajt után összeütközött Sergio Perezzel, utóbbi esetből a mexikói pilóta jött ki rosszul, az utolsó helyig esett vissza.

A leglátványosabb felzárkózást Kimi Raikkönen mutatta be, aki 16. helyről startolt, de egészen szenzációsan 10 helyett jött előre. Az őrület körülbelül a 7. körig tartott, akkor alábbhagyott az eső, a száradó pályán pedig visszaálltak a normál erőviszonyok. Bottas és Hamilton ismét az élen voltak és Verstappen is hamar dobogós pozícióba került, Raikkönen pedig elkezdte bukni a pozíciókat.

Úgy tűnt az első boxkiállásokig nem lesz nagyobb akció, de 18. körtől megint beindultak az események. Az élen Hamilton egy kisebb csata után megelőzte Bottast, Lance Stroll pedig túl merészen próbálta megelőzni Norrist, aminek ütközés lett a vége és egy 5 másodperces büntetés a kanadainak. Balszerencsés volt, mert kétszer is kapott 5 másodperces büntetést, végül fel kellett adnia a futamot.

A Racing Point másik versenyzőjét viszont meg kell dicsérni, a rajt utáni balesete ellenére, Perez a futam felénél már az ötödik helyen állt, végül csak két helyet bukott később és a hetedik helyen zárt.

Ahogy várható volt, a nagy többség maradt az egykiállásos taktikánál, ami után nagyjából be is ált a végső sorrend, Hamilton 92. futamgyőzelmét aratta, amivel övé a legtöbb a Formula 1történetében és mivel a leggyorsabb kört is megfutotta így újabb 8 ponttal nyúlt el a tabellán Bottastól. A finn ma a második lett, Verstappen pedig bejött harmadiknak.

Meg kell említeni a Ferrarit is, Leclerc bár veszített pár helyet a verseny elején, a későbbiekben egy jó stratégiával visszakapaszkodott és a negyedik lett.

A folytatás egy hét múlva következik egy legendás pályán Imolában.

Eredmények:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás