promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Benett nyert a Vueltán, a Giro rövidebb szakaszt teljesített
Borítókép:  Luca Bettini / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A spanyolok körversenyén Sam Benett volt most a legjobb, a Giro d’Italián viszont szünet is volt a pénteki napon.

134 kilométerrel kevesebb:

258 kilométeres lett volna az olasz háromhetes körverseny 19. etapja, viszont az időjárás, valamint a csapatok és a versenyzők együttesen húzták keresztül az eredeti terveket. Bár a szakaszt megkezdték, a körülmények megnehezítették a mezőny dolgát. Mindössze 9 fok volt, az eső pedig szakadt. Ez normális esetben is gondokat okozna, de a koronavírus és a megterhelő menet miatt senki sem akart volna kockáztatni.

A résztvevők nyomására végül a szervezők is megállították a szakaszt, mindenki visszaszállt a buszokra, majd az első 100 km-ig így vitték őket.

Ismét egy új győztes:

Az idei háromhetesek, úgy látszik, ontják magukból azokat, akik még sosem nyertek szakaszt ilyen típusú versenyeken. Ami azt illeti, ez alól a pénteki nap és az olasz körverseny 19. szakasza sem volt kivétel, ezúttal a cseh Josef Cerny örülhetett. A CCC kerékpárosa szépen felépítette a napot, mert bár a szakasz során nem volt komolyabb emelkedő, plusz eleve csak 124 kilométert tekertek, mégsem a sprinterekre kellett figyelni.

Egy szökevénycsoport ugyanis eltudott menni, közülük pedig Cerny volt a legügyesebb, aki 23 kilométerrel a vége előtt elszakadt, és már nem tudták utolérni. Az összetettben változás nem volt, a holland Wilco Kelderman maradt az élen, miután tegnap átvehette a rózsaszín trikót. 

A legjobb sprinter még mindig Arnaud Démare, a hegyi pontversenyt továbbra is a portugál Ruben Guerreiro vezeti, a fiatalok értékelésében pedig Jai Hindley maradt az élen.

A CCC színeiben induló Valter Attila a mezőnnyel együtt jött be, a 64. lett ma, összetettben pedig a 29. helyen áll két szakasszal a vége előtt.

Dupláztak az írek:

Tegnap az élmezőny egyik tagja és egyben a végső sikerre is esélyes Dan Martin tudott győzni, ma pedig honfitársa, a Deceuninck - Quick-Stepnél tekerő Sam Benett tudott diadalmaskodni. A mezőny Garray és Ejea de los Caballeros között ment összesen 191,7 kilométert, és mivel nem szakadtak szét, így a mezőnyhajrá döntött a végén. Benett a Tour de France-on  megnyerte a legjobb sprinternek járó zöld trikót, és úgy tűnik, hogy a későbbiek során itt is számolni kell majd vele.

Az összetettben és a különértékelésekben nincsenek nagy változások, továbbra is Primoz Roglic a legjobb, így ő tekerhet pirosban, egyúttal a pontverseny élén is ő áll. A fiatalok között Enric Mas még mindig vezet, legjobb hegyi menő pedig egyelőre Richard Carapaz.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás