promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Zinedine Zidane: Én vagyok a felelős
Borítókép:  GABRIEL BOUYS / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Real Madrid hazai pályán szenvedett 3-2-s vereséget a Bajnokok Ligájában a tartalékosan felálló Sahtar Donyecktől. A mérkőzést követően a spanyol csapat vezetőedzője, Zinedine Zidane arról beszélt, hogy rossz mérkőzést játszottak, több minden hiányzott, de úgy érzi, képes arra, hogy helyrehozza a hibákat.

A Sahtar Donyeck úgy utazott a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre, hogy tíz, az első csapathoz tartozó játékosát nélkülözte pozitív koronavírus teszt miatt, ráadásul az ukrán sztárcsapatnak sérültjei is voltak. Ennek az ellenére az igen tartalékos Sahtar egy félidő alatt hármat rúgott a Realnak. A Király Gárda a második félidőben feljavult, összeszedettebben futballozott, de az egyenlítés nem jött össze. Az ESPN által közölt statisztika rámutat: a Real Madridnak ez volt az elmúlt hét hazai BL-meccsén a hetedik veresége. S ugye ne felejtsük, a Realnak ez volt a második veresége zsinórban, ugyanis a La Liga hatodik fordulójában Zidane együttese – szintén hazai pályán – kapott ki a Cadíztól.

A Sahtar Donyecktől elszenvedett 3-2-s vereség után a Real Madrid vezetőedzője érthetően felemás érzésekkel nyilatkozott. Mint Zidane elmondta: rossz meccs volt, egy rossz este, de örül annak, hogy a játékosainak a második félidőre sikerült változtatniuk.

„Nem voltunk jók, hiányzott az önbizalom, és ez most a legfontosabb”

– fogalmazott a francia szakember.

„Úgy látom, képes vagyok arra, hogy próbáljam helyrehozni a hibákat. A játékosok szintén meg fogják próbálni. Meg kell keresni a megoldást szombatig, és meg is fogjuk találni”

– mondta Zidane a Goal.com szerint.

Többször is kitért arra, hogy rossz mérkőzés volt a Sahtar elleni, de próbálnak pozitívak maradni, továbblépni, folytatni a munkát.

„A futball néha nehéz, de pozitív vagyok, hiszek a keretben és abban, amit most csinálunk. Együtt túllépünk ezen”

– tette hozzá Zidane.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás