promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Köpködésért figyelmeztették a korábbi bajnokot a Roland Garroson
Borítókép:  ACTION FOTO SPORT / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nicolas Mahutot, többszörös Grand Slam-bajnokot köpködésért figyelmezették a Roland Garroson. „Ilyen hülye szabályt még életemben nem hallottam” – mondta mérkőzés közben a székbírónak a francia teniszező.

Furcsa jelenetsor játszódott le a francia nyílt teniszbajnokság, a Roland Garros páros küzdelmeinek nyolcaddöntőjében. A többszörös Grand Slam-bajnok Nicolas Mahut és Pierre-Hugues Herbert a holland Wesley Koolhoffal és a horvát Nikola Mekticcsel csapott össze. A mérkőzés szinte még el sem kezdődött, de a székbíró már háromszor figyelmeztette Mahut-t, hogy ne köpködjön. (A játékos a pálya hátós részére köpött, majd cipőjével feltörölte a nyálat.)

A francia játékos nem tudott túllépni a figyelmeztetésen, s éles vita vette kezdetét. Mahut előbb arra kérte a székbírót, hogy ne szóljon hozzá, majd a tornaigazgatónak jelezte, hogy az első három fordulóban senki nem szólt rá a köpködésért, sőt, eddigi pályafutása során is csinálta ezt és nem volt belőle probléma. A mérkőzésvezető egy új, a koronavírus-járvány miatti bevezetett intézkedésre hivatkozott, amely kimondja:

tilos köpni a párizsi Grand Slam-tornán!

„A salak miatt mindig megy valami a torkomba, és ki kell köpnöm. Ilyen hülye szabályt még életemben nem hallottam”

– morgott Mahut.

A tornaigazgató végül azt javasolta a játékosnak, hogy hordjon magánál zsebkendőt, és abba köpködjön. A perpatvar annyira kizökkentette a volt páros világelsőt, hogy végül társával együtt elvesztette a mérkőzést.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás