promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Vidi játékosa kritikusan nyilatkozott az Európa-liga búcsú után
Borítókép:  YORICK JANSENS / BELGA MAG / BELGA VIA AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A MOL Fehérvár FC Európa-liga búcsúja után a magyar csapat részéről Hangya Szilveszter felemás mérkőzésről beszélt, míg Loic Nego már egy kicsit kritikusabban fogalmazott.

Hiába kezdett jól, s vezetett az első félidőben a MOL Fehérvár FC a Standard Liege otthonában játszott Európa-liga-playoff-mérkőzésen, a belga csapat a második félidőben ellenfele fölé nőtt játékban, s nyert végül 3-1-re, ezzel bejutva az El csoportkörébe. (Érdekesség, hogy a MOL Fehérvár 358 perc után gólt kapott az Európa-ligában.) A találkozót követően a Vidi vezetőedzője Márton Gábor elkapkodott kontrákról és rossz döntésekről beszélt, míg a klub honlapjának Hangya Szilveszter arról beszélt, hogy a csapat felemás meccset játszott.

„Jól kezdtük a mérkőzést, az első félidőben domináltunk, több lehetőséget is kidolgoztunk, és az egyiket gólra váltottuk. Többször is jó ütemben vezethettük az ellenfélre a labdát, hogyha kicsit nyugodtabban játszunk, akkor több helyzetet is kialakíthattunk volna. A második félidő szöges ellentéte volt az elsőnek, nem nagyon találtuk a labdát, kissé kapkodó lett a játékunk. Az első kapott gól után nem tudtuk újra felszívni magunkat és a tizenegyesek után sem sikerült felzárkóznunk. Összességében azt gondolom, hogy szép eredményt értünk el azzal, hogy idáig eljutottunk az El-selejtezők során. Az ember bánatos ilyenkor, mert nem sikerült bejutnunk a csoportkörbe, de biztos vagyok benne, hogy jövőre ismét előttünk lesz a lehetőség, hogy főtáblára jussunk valamelyik európai kupasorozatban”

– fogalmazott a magyar válogatott keretébe a minap behívott balhátvéd.

Hangya csapattársa, Loic Nego már kritikusabb hangot ütött meg a Les Sports+-nak adott nyilatkozatában, amit az NSO szúrt ki.

„Csalódott vagyok a ma esti vereség miatt. Amit a második félidőben produkáltunk, az katasztrofális volt. Nagy hiba, ami a második félidőben történt. Az első félidő szinte tökéletes volt, ezt követően annyi lett volna a dolgunk, hogy a játékot tördelve kihúzzuk ezzel az eredménnyel, de nem tettük meg. Megölhettük volna a játékot, és nem tettük meg”

– fogalmazott a MOL Fehérvár játékosa.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás