promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Parádézott a Vidi ellen a Tiszaföldvár kapusa, de nem ünnepelhetett sokáig
Borítókép:  szoljon.hu
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A MOL Fehérvár FC – ahogy az várható volt – legyőzte idegenben, Magyar Kupa-mérkőzésen a Tiszaföldvárt. Az 5:0-ra végződő találkozón a hazai csapat kapusa, Gerhát Dávid remekelt, kilenc védést is bemutatott. De mint mondta, nem nagyon ünnepelhet a meccs után sokáig, mert másnap dolgozni kell, „várják az ügyfelek a leveleket”. 

A mögöttünk hagyott szeptemberi hétvégén a Magyar Kupa soron következő fordulóját játszották le a csapatok. Az elsőosztályú csapatok közül a MOL Fehérvár FC is pályára lépett. A székesfehérvári együttes a Tiszaföldvár csapatához látogatott, és nyert végül magabiztosan Géresi, Evandro, Papp és Nikolics két góljával 5:0-ra.

Míg a találkozó fehérvári együttes esetében kötelező győzelemként summázható, addig tiszaföldvári oldalon ez a mérkőzés abszolút a futball ünnepe volt. Aki csak élt és mozgott a környéken, az kilátogatott a találkozóra, arra a meccsre, amelyen a hazai együttes kapusa, Gerhát Dávid kilenc nagy bravúrt is bemutatott. A hálóőr az NSO TV-nek és az M4 Spornak is beszélt a lefújást követően. És mindkét alkalommal szimpatikus és szerény módon nyilatkozott.

„Nem számoltam, hogy hány védésig jutottam, de örülök neki, hogy ilyen jól ment. A csapat előtt le a kalappal, ők is kellettek ehhez a sikerhez, és mi ezt sikernek éljük meg. A kilenc védés engem is meglepett, mondjuk a meccsen nem erre figyelek, mennyit védek ki. De örülök, hogy jól ment a védés, örülök, hogy a közönséget szórakoztattuk és a Videotonnak sok sikert kívánunk”

– fogalmazott Gerhát Dávid az M4 Sportnak. Arról is beszélt a Vidi elleni meccs örömöt, megtiszteltetést jelentett a számukra.

Az NSO TV anyagából pedig kiderült, hogy a 26 éves, Puskás Akadémián nevelkedett kapus postásként dolgozik.

„Mindenféleképpen egy-két sört megiszunk. De holnap munka van sajnos úgyhogy, menni kell hazafele. Postára megyek, várják holnap a leveleket az ügyfeleim”

– mondta Gerhát arra a kérdésre válaszolva, hogy lesz-e ünneplés a találkozót követően.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás