promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tokmac-parádéval ütötte ki a Fradi a tartalékos Paksot – videó
Borítókép:  fradi.hu.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A címvédő Ferencváros könnyedén, 5-0-ra győzte le a tartalékos Paksi FC csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

Miután a közelmúltban a paksiak keretében több játékosnál, valamint környezetükben kimutatták a koronavírust, és szervezett formában már egy hete nem edzenek, a csapat sok fiatallal érkezett az Üllői útra. Aki az első keretből bevethető maradt, az a kezdőcsapatban kapott helyet. Bár a tolnaiak elhalasztották volna a találkozót, a nemzetközi porondon még versenyben lévő – a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik körére készülő –, és csoportkörös szereplésben bízó ferencvárosiak a sűrű őszi programjukra hivatkozva ebbe nem egyeztek bele.

A házigazdáknak fél perc sem kellett a vezetéshez, és kevesebb mint fél óra a háromgólos előny megszerzéséhez. Az FTC félgőzzel is ellenfele fölé nőtt, végig irányította a játékot és több veszélyes helyzetet dolgozott ki. A hazai találatokat a jó és gólerős formában lévő Tokmac Nguen szerezte, aki kiugratásból, centerezésből, majd átlövésből volt eredményes, utóbbi előtt a gyámoltalan Windeckertől szerezte meg a labdát.

A második félidő is gyors hazai góllal kezdődött – Boli volt eredményes –, majd a vendégek addig sem könnyű helyzetét tovább nehezítette, hogy létszámhátrányba kerültek: Szélpál 12 perc alatt gyűjtött be két sárga lapot, így kiállították. Beszorult a Paks, a mezőnyfölényben lévő fővárosiak azonban sorra kihagyták a helyzeteiket, vagy a vendégek legjobbja, Rácz Gergő védett. A különbség így az utolsó percig nem is változott, a hosszabbításban azonban Boli ismét betalált a paksi kapuba.

A Ferencvárosnak pénteki sikerével folytatódott a 2017. április 15-e óta tartó bajnoki veretlenségi sorozata a Groupama Arénában, ahol így már 55 összecsapás óta nem talált legyőzőre: 11 döntetlen mellett 44 győzelmet aratott. A népligetiek ezen belül sorozatban a kilencedik hazai győzelmüket könyvelték el, a legutóbbi öt ilyen összecsapáson gólt sem kaptak – írja összefoglalójában a távirati iroda.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás