promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Ellehetetlenülés fenyegeti a Magyar Tenisz Szövetséget”
Borítókép:  Forrás: MTI/Illyés Tibor. Lázár János fideszes országgyűlési képviselő Bardóczky Kornél egykori teniszező (j) társaságában a Magyar Tenisz Szövetség budapesti tisztújító közgyűlésén, ahol a szervezet elnökévé választották 2020. július 27-én.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az A-Z Tenisz Produkció Kft. kezdeményezésére végrehajtók a hét közepén leemeltek a Magyar Tenisz Szövetség számlájáról több mint 500 millió forintot. Lázár János elnök szerint ellehetetlenülés fenyegeti az MTSZ-t.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Magyar Tenisz Szövetség július 27-én a közgyűlés új elnököt és elnökséget választott azért, hogy rendbe tegye a szövetség dolgait és kifizesse a szervezet mintegy 3,5 milliárd forintos adósságát. Az A-Z Tenisz Produkció Kft. az eljárást épp ezen a napon kezdeményezte, tette mindezt úgy, hogy Lázár János szerint a vállalkozás eljárása nyilvánvalóan rosszindulatú, és ellehetetleníti a szövetség napi működését,

AZ MTSZ állásfoglalásából az is kiderül, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal augusztus 13-án a szövetségnél és a végrehajtást kezdeményező cégnél házkutatást tartott, és az A-Z Tenisz Produkció Kft.-vel kötött szerződéseket foglalt le. Alapos a gyanú arra, hogy a vállalkozás bűncselekményt követett el, megkérdőjelezhető a számlák tartalma, teljesítése, ár-érték aránya

„Mindenki tudja ebben az országban, hogy ezért a pénzért nem dolgoztak meg. Közbeszerzés nélkül elnyertek egy megrendelést, amelyért óriási összegeket követelnek, túlszámlázva az elvégzett munkájuk ellenértékét. Egészen bizonyos, hogy ezt a folyamatban lévő nyomozás is fel fogja tárni. A kormány a magyar adófizetők pénzéből sok milliárddal támogatta az elmúlt években az országban zajló teniszéletet. Kötelességünk, hogy a ránk bízott közpénzt a jó gazda gondosságával használjuk fel, arról számot adjunk és tételesen elszámoljunk. A ténylegesen elvégzett munka valós ellenértékét minden hitelezőnek ki fogjuk fizetni, ellenben nem fogunk semmilyen nyomásnak engedni, amely a Magyar Tenisz Szövetség kifosztásának folytatására vonatkozik. Meg fogjuk védeni a magyar tenisz becsületét, és mindent meg fogunk tenni több ezer tehetséges fiatal teniszező jövőjének biztosítása érdekében”

– írja állásfoglalásában Lázár János.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás