promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Paprikás meccsen játszott döntetlen a Diósgyőr az MTK-val – videó
Borítókép:  Facebook/MTK Budapest.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az élen álló, újonc MTK Budapest 1-1-es döntetlent játszott a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

A vendégek kezdték jóval aktívabban a mérkőzést, de a fölényük sokáig csak a labdabirtoklásban nyilvánult meg, a diósgyőri kapusnak az első húsz percben nem akadt védenivalója. A hazaiak elsősorban kontrákra építettek, egy ziccerük kimaradt, majd azonban – miután a másik oldalon Antal egy szöglet után bravúrral hárított – Molnár egy akrobatikus mozdulattal megszerezte számukra a vezetést.

A gól után a korábbiaknál töredezettebbé vált a játék és az első félidő hajrájában Feczkó Tamásnak két kényszerű cserét is végre kellett hajtania, rövid időn belül Memolla és Márkvárt is megsérült.

A szünetet követően is inkább a Diósgyőr térfelén folyt a játék, a házigazdák csak az MTK egyenlítő találata után jöttek ki a szorításból, de a kapura szinte egyáltalán nem jelentettek veszélyt. A hajrában is a lendületesebben játszó fővárosiak tettek többet a győztes találat megszerzéséért, de nem jártak sikerrel.

A fővárosiak három, a hazaiak pedig két meccset játszottak a mostani szezonban, s egyelőre mindkét csapat veretlen.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás