promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Sahtar Donyeck és a Sevilla jutott az El-elődöntőjébe – videók
Borítókép:  a Sahtar Donyeck játékosai ünnepelnek. Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Bernd Thissen.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Már csak két szabad hely volt az Európa-liga elődöntőjében, ezért pedig az angol Wolverhampton Wanderers, a spanyol Sevilla, az ukrán Sahtar Donyeck, valamint a svájci Basel küzdött.

Az angol Manchester United és az olasz Inter már biztosította helyét az Európa-liga elődöntőjében, és a két csapat ellenfélre várt.

Az ukrán Sahtar Donyeck nem bízott semmit a véletlenre. Nekiesett a Baselnek, amelynek a védelme már a 2. percben kapitulált. A donyeckiek nem engedtek a szorításból az első tíz percben, amikor Amifico Pululu, a svájciak játékosa kihagyta csapata egyetlen valamirevaló helyzetét az első félidőben. Ez nem borította fel az ukránok taktikáját, csak idő kérdése volt, hogy mikor lövik meg a második. Erre egészen a 25. percig kellett várni (2-0). Az első játékrészt összegezve, még így is a Basel játékosai örülhettek, hogy nem kaptak dupla ennyit.

A második félidő már jobban indult a svájciak számára – meg kell hagyni, volt is honnan feljebb lépni. Ennek ellére az ukránok magabiztos vezetését semmi sem veszélyeztette, de a 66. percben Arthur Cabral ziccerbe került, amit sikerült elrontania. Ha ez bemegy, lehet, hogy minden másképp alakul,

de nem ment be, így az ukránok lőttek még kettőt, míg a bázelieknek csak a szépségtapasz jutott.

A Sahtar elődöntőbe jutott, és az Interrel küzd majd a döntőbe jutásért.

Egyáltalán nem volt annyira mozgalmas a Wolverhampton Wanderers és Sevilla összecsapása, mint a bázeliek meccse. Annak ellenére sem, hogy a 10. percben az angolok csatárát csak szabálytalanul tudta megállítani a tizenhatoson belül a spanyolok védője. 

Ám Bono kivédte Raúl Jiménez büntetőjét, a kipattanót meg Joao Moutinho mellérúgta.

Az már az első játékrészben látható volt, hogy a Sevilla nincs igazán formában. Játékosai inkább távoli lövésekkel próbálkoztak, és hiányzott az átütőerő a csapatból.

A második félidőben már 75 százalékos labdabirtoklással rendelkeztek a spanyolok, ennek ellére nem volt benne a mérkőzésben a gól – így már sokan a hosszabbításra készültek. Nem kellett volna!

A 88. percben Banega beadását Lucas Ocampos a hálóba, a Sevillát meg az elődöntőbe fejelte.

A spanyoloknak a Manchester Uniteddel kell megküzdeniük a döntőbe kerülésért.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás