promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megvan a Fradi ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőben
Borítókép:  Groupama Aréna offical
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A svéd bajnok még sosem mérkőzött meg magyar ellenféllel, a Ferencváros lesz az első.

Nem könnyű, de azért verhető ellenfelet kapott a Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtező első fordulójában, ami a svéd bajnok Djurgarden lesz. A Djurgarden tavaly 14 év szünet után szerezte meg fennállásának 12. bajnoki címét, a jelenlegi szezonban 13 forduló után a negyedik helyen áll, és még sosem találkozott magyar ellenféllel az európai porondon.

A Ferencváros az első csoport kiemeltje volt a lengyel Legia Warszawa és a skót Celtic mellett. A lehetséges ellenfél a svéd Djurgarden, az izlandi KR Reykjavík és az előselejtezős torna győztesének triójából kerülhetett ki.

A Fradi együttesének kedvezett a sorsolás, így hazai pályán, a Groupama Arénában vívja meg a csapat az egymeccses párharcot.

Dibusz Dénes úgy látja, hogy a magyarok a lehetséges ellenfelek közül a legnehezebbet kapták az első körben:

„A lehetséges ellenfelek közül a legnehezebbet kaptuk, ráadásul a svédek játékban vannak, náluk tart a bajnokság, ez jelenthet nekik egy kis előnyt. Másfelől nekünk így könnyebb feltérképezni őket, mert nem tavalyi meccseket kell majd elemeznünk. A zárt kapuk ellenére a hazai pálya is számunkra jelent előnyt. Képesek vagyunk kivívni a továbbjutást, és szeretnénk ismét csoportkörbe kerülni”

- idézte a távirati iroda az M1-nek nyilatkozó kapust.

A Ferencvárosnak négy párharcot kell megnyernie a BL-főtáblára jutáshoz, három nyert meccs az Európa-liga csoportköréhez elég. Tavaly a Ferencvárost a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában állította meg a Dinamo Zagreb.

A kvalifikáció első fordulóját augusztus 18-19-én rendezik, a mérkőzéseket zárt kapuk mögött játsszák le.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás