promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Fabregas és társai így ünnepelték a Barátság Világnapját
Borítókép:  VALERY HACHE / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A francia elsőosztályú futballklub, az AS Monaco a világhírű sorozat, a Jóbarátokat idézve ünnepelte a Barátság Világnapját.

Paraguayban, 1958-ban egy baráti társaság arra jutott, ha már van mindenféle ünnep, akkor legyen a barátságnak is egy nemzetközi napja. De ahhoz, hogy a Barátság Világnapjának ünneplése világméretűvé váljon, az internet és a közösségi média térhódítása kellett. Végül az Egyesült Nemzetek Szervezetének szerve, az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 2011-ben hivatalossá tette a Barátság Világnapját, amelyet július 30-án tartanak. (Igaz, van olyan ország ahol augusztus első vasárnapján, s létezik olyan is, ahol április 8-án tartják.)

A Maszol korábban azonban arról írt, hogy

„az Amerikai Egyesült Államokban már korábban »feltalálták« a világnapot. 1919-ben a Hallmark, az ország legnagyobb képeslapgyártója, állt elő az ötlettel, de mivel üzleti fogásnak minősült, így a barátság világnapját Paraguay-ból eredeztetik”.

Ami jelen esetben fontos, hogy július 30-án a francia elsőosztályú futballklub, az AS Monaco is megemlékezett a Barátság Világnapjáról, méghozzá a világhírű sorozat, a Jóbarátok stílusában. (A valaha volt egyik legnépszerűbb és legsikeresebb sorozat visszatér egy különkiadás erejéig, erről bővebben itt írtunk.)

A főszerepben: Wissam Ben Yedder, Cesc Fábregas, Aleksandr Golovin, Bejnamin Lecomte és Guillermo Maripan.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás