promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az MLSZ-nek szüksége van Tőzsérre, Juhászra, Husztira és Torghelle Sanyira
Borítókép:  a Portugália ellen pályára lépő és 1-0-ás vereséget szenvedő magyar labdarúgó-válogatott. A kezdőcsapat tagja volt Huszti Szabolcs, Juhász Roland és Torghelle Sándor. Forrás: AFP/Isza Ferenc.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) legfőbb célja az új futballkultúra megteremtése során, hogy az utánpótlás-nevelésben a klubokkal együttműködve érjen el előrelépést.

Többek között erről beszélt Barczi Róbert, az MLSZ sportigazgatója, aki háttérbeszélgetésen ismertette a hosszú távú terveket.

Az MLSZ korábbi versenyigazgatóját májusban nevezték ki a posztra, s új feladatkörében nyolc területért, az utánpótlás-válogatottakért, az edzőképzésért, a nem edzőként dolgozó futballszakemberek képzéséért, klubfejlesztésért, a sporttudományért, a futsalért, a női szakágért és a grassroots programért felel majd.

A beszélgetés során elhangzott, hogy a fiatalok felkészítésében a kluboknak van a legnagyobb feladatuk; az egyesületeknél nagy hangsúlyt kell fektetni a játékosok egyéni fejlődésére, azt a hat-nyolc tehetséget, aki kiemelkedik a többiek közül, olyan karriermenedzsementtel kell segíteni, amellyel be tudnak kerülni a felnőtt csapatba. Később a vezetők akár a költségvetésbe is beépíthetik a legjobbak eladását, ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy üzleti alapon működjenek a klubok, nemzetközi szinten ez egy jól működő modell – mondta Barczi.

Ahhoz, hogy a klubok megfelelően tudják ezt a tevékenységüket végezni, az MLSZ folyamatos segítséget nyújt. A tervek szerint a belga Double Pass cég évente végez majd felméréseket, ráadásul a köztes időszakokban is meglátogatják az MLSZ illetékesei az egyesületeket, hogy konkrét feladatokat írjanak elő, ezen kívül írásban is heti rendszerességgel tartják majd a kapcsolatot. A klubok számára fontos lesz az irányelvek követése – ilyen lehet például az óvodákkal, iskolákkal és szülőkkel való kapcsolattartás –, mert az MLSZ olyan mértékében nyújt majd pénzügyi támogatást, amilyen minőségű munka folyik utánpótlás szinten egy adott klubnál. Barczi Róbert megjegyezte, hogy nemzetközi mintára összekötik a felnőttek licencét az utánpótlás minősítésével.

A sportigazgató kiemelte: a sporttudományi ágazat is segíti majd a klubok munkáját, az MLSZ meghatároz négy-hat olyan mérést, melyet évente kétszer el kell végezni a csapatoknál. Ezeket az eredményeket az MLSZ bizalmasan kezeli és hiányosságok esetén segítséget nyújt a felzárkózásban.

Azt, hogy az NB I-es csapatok manapság csak elvétve adnak lehetőséget a bizonyításra a fiatal játékosoknak, Barczi Róbert a kevés „érintésszámmal” magyarázta, hiszen – mint emlékeztetett rá – míg néhány évtizeddel ezelőtt délelőtt és délután is edzettek a játékosok, manapság csak napi egy tréningen vesznek részt, ezáltal kevésbé érettek az ifjú futballisták, mint korábban. Ezt elsősorban azzal orvosolnák, hogy a klubok szervezésében az iskolákba is be kellene vinni a labdarúgó-edzéseket. Hozzátette, Magyarországon gyakorlatilag minden adott ahhoz, hogy jól működjön az utánpótlás-nevelés, már csak az egyesületek elköteleződésére van szükség.

Barczi Róbert az utánpótlás-válogatottakkal kapcsolatban kiemelte, az elsődleges cél, hogy fejlődjenek a játékosok és a korosztályos nemzeti csapatok U15-től kezdődően bátor, kezdeményező, a futballközvélemény számára büszkeségre okot adó játékot mutassanak be. Hozzátette, ez eredményekben az U18-as korosztályoktól mutatkozhatna meg inkább.

Elhangzott, hogy az MLSZ komolyan számol azokkal a játékosokkal, akiknek a közelmúltban ért vagy mostanában ér véget a pályafutásuk – ilyen például Tőzsér Dániel, Juhász Roland, Huszti Szabolcs vagy Torghelle Sándor –, meg akarja adni nekik a lehetőség arra, hogy edzői vagy vezetőképzésben minél nagyobb tudást szerezzenek, mielőtt munkát vállalnak a magyar futballban – írja összefoglalójában a távirati iroda.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás