promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy döntetlen, amely még nagyon fájhat a Barcelonának – videó
Borítókép:  Lionel Messi sem érti, hogyan nem sikerült megverni a Sevillát. Forrás: AFP/Cristina Quicler.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Barcelona sevillai vendégjátékával vette kezdetét a La Liga, azaz a spanyol labdarúgó-bajnokság 30. fordulója.

A 29. forduló utolsó mérkőzésén a Real Madrid simán verte a Valenciát, ezzel pedig újra csak kettő pont volt a Barcelona előnye a tabella legelején.

Ám a koronavírus-járvány miatt félbeszakított bajnokság újraindulása óta szinte háromnaponta játszanak meccseket a csapatok, így 24 órával a madridiak meccse után következhetett a katalán sztárcsapat, hogy esetleges győzelmével újra – legalábbis ideiglenes – öt ponttal leszakítsa vetélytársát.

Nem várt könnyű találkozó a Barcelona számára, hiszen az erősebbik sevillai csapathoz, a Sevilla FC-hez látogatott. A hazaiak tudták, hogy legjobb formájukat kell hozniuk ahhoz, hogy megállítsák a vendégek csatárait, ennek megfelelően szoros védőfalat húztak kapujuk elé. Amellett sem szabad elmennük, hogy a Barca csatárai nem igazán voltak topformában. Egyedül Lionel Messi szabadrúgásaiban volt valami plusz, de ezeket a lövéseket Tomás Vaclík kapus fogta, ha meg nem jött össze neki, akkor csapattársai siettek a segítségére.

A Sevilla mestere, Julen Lopetegui megérezte, hogy ezen az estén talán megverhető a katalán gárda, így a második félidőben bevetette Susót és Éver Banegát is:

egyből veszélyesebb lett a csapat.

Hiába igyekezett Messi megszerezni karrierje 700. találatát, végül Luis Suárez járt nagyon közel a gólhoz, ám centikkel tévedett, és ez majdnem visszaütött a 90. percben: a Real Madrid kölcsönjátékosaként Sevillában játszó, Sergio Reguilón kihagyta a maga helyzetét.

A legérdekesebb és figyelemreméltóbb esemény a lefújás után következett: a Spíler TV jóvoltából láthattuk és hallhattuk Gerard Piqué értékelését, aki miután a bajnoki címre terelődött a szó – elég borúlátóan nyilatkozott. 

Ugyanis, ha a Real Madrid idegenben legyőzi a Real Sociedadot, akkor pontszámban utoléri a katalánokat. Ez pedig azt jelenti, hogy az egymás elleni összevetésben jobban áll a Királyi Gárda!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás